Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatóján

Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatójánBátran állíthatjuk, hogy tegnap este az eddigi visszajelzések alapján az utóbbi idők egyik legsikeresebb magyar filmjét vetítették le az Uránia moziban. A Puskás Hungary című egész estés dokumentumfilm igazi sikerfilm lett, amit hosszú perceken át tartó, hangos tapssal köszönt meg a közönség az alkotóknak, az egykori csapattagoknak, a barátoknak, és a Puskás családnak.

 

 

 

 

A jelenlévők egytől egyig egyetértettek abban, hogy évek óta nem kapott egyetlen film sem olyan elsöprő, hangos vastapsot, mint a Puskás Hungary a díszbemutatón. A teltházas vetítésen pedig igen kritikus vendégsereg ült.

Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatóján

Vegyük csak alapul az Aranycsapat egykori tagjait: Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, a Puskás családot; Puskás Ferenc feleségét, lányát, testvérét és unokáit, akik Spanyolországból utaztak a nagy eseményre, valamint azok a megszólalók, akik szerepeltek a filmben.

Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatóján

A véleményük pedig egyöntetű volt: igazi sikerfilm született!

 

A rendező Almási Tamást, a producereket, Hollósi G. Zsuzsannát, Neményi Ádámot, és Varga Gábort, a zeneszerzőt, Dés Lászlót, és a többi alkotót szűnni nem akaró taps fogadta a színpadon, megköszönve nekik, hogy méltón emlékeztek meg a mi hősünkről, mindenki Puskás Öcsijéről.

Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatóján

A legnagyobb éljenzést mégiscsak az egykori csapattársak kapták, a Puskás családdal együtt, akiknek meghatottsága mindenkit megérintett.

Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatóján

A Puskás Hungary minden túlzás nélkül minden idők egyik legszebb, legigényesebb legprofesszionálisabb és legmegérintőbb filmje lett.

Mindent elsöprő siker a Puskás Hungary díszbemutatóján

 

RedLemon