Újraindul a Szűréssel az Életért Program

2009. március 29-én (vasárnap) 11.00 órakor Vojnik Mária államtitkár kilátogat a SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat cigándi állomására. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke, részt vesz a záhonyi SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat rendezvényén.2009 március 29-én 11.00 órakor Vojnik Mária államtitkár kilátogat a SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat cigándi állomására. Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke, is részt vesz a záhonyi SZ.É.P. ingyenes szűrővizsgálat rendezvényén.

 

 

 

A Program első napján 1300 fő vett részt a vizsgálatokon Demecserben és Ibrányban. Az Egészségügyi Minisztérium szervezésében 2009-ben is folytatódik a Szűréssel az Életért Program.

 

A SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Program 2009. március 28 és június 28 között 44 kistelepülésre látogat el. Az érdeklődők a program keretében ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt, valamint választ kaphatnak a prevencióval, az egészséges életmóddal és a szűrésekkel kapcsolatos kérdéseikre.

 

A szűrővizsgálatokon 10.00-18.00 óra között lehet részt venni.

 

 

Helyszínek:

  • VOKE Vasutas Művelődési Ház
  • Záhony, József Attila u. 36.
  • Cigándi Sportcsarnok
  • Cigánd, Vasút út 46.

 

 

 

 

További kérdésekkel forduljon Bálint Orsolyához a 30/6995711-es telefonszámon.