Betörő gyerekek Nyíregyházán

Hétfőn hajnalban a Nyírszőlős felől a Nyíregyházára közlekedő távolsági autóbusz vezetője telefonon jelentette be a rendőrségre, hogy felszállt egy fiatal lány, aki feltehetően a gyermekvédelmi intézetből szökött.

 

 

 

A járőrök ellenőrizték, és a 16 éves utasról valóban kiderült, hogy engedély nélkül távozott a gyermekotthonból- ahova egyébként előző nap vitték vissza egy korábbi szökés után.

 

A buszon gyanús csomagokkal, a szökött lánytól külön ült három másik gyerek is, akiket szintén ellenőriztek. A 12-13 éves fiúk és a 17 éves lány nem tudott hitelt érdemlő magyarázattal szolgálni a náluk lévő barkácsgépekről és élelmiszerekről, ezért előállították őket a kapitányságra. Azóta megalapozottá vált a gyanú, hogy a három fiatal egy vegyesboltba tört be, ahonnan kb. 100.000 Ft értékben tulajdonítottak el árut, behatoltak egy templomba, illetve egy magánlakás udvarán feltörtek egy autót és egy melléképületet.

 

A bökönyi fiúk neve már számos vagyon elleni bűncselekmény, például autólopás kapcsán is felmerült korábban, a lányról kiderült, hogy eltűntként körözik, mert ő is az intézetből szökött. A rendőrség felvette a kapcsolatot a gyámügyi szervekkel.