MEDIAWAVE 2009 Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál

MEDIAWAVE 2009 Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál Ahogy a MEDIAWAVE-re járó közönség már megszokhatta, évről évre speciális tematika köré szerveződik programjaink jelentős része. Ebben az évben 1969 negyvenedik évfordulójáról emlékezik meg majd a Fesztivál, azon belül pedig a szexuális forradalomról.

„FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA – ANOTHER CONNECTION”
Győr, 2009. április 25 – május 2.

A 2009-es fesztiválra vérbő zenei programokkal készülünk és olyan művészi, erotikus filmek vetítésével fogjuk körbejárni a témát, amelyek bár a maguk idejében nagy vihart kavartak, messze állnak a pornófilmek világától.

 

 

A FILMRŐL

 

A MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál 2009-ben először hirdetett versenyt játékfilm kategóriában. Így az idei versenyprogramba nevezett 1250 filmből - amelyek a világ 66 országából érkezett - a MEDIAWAVE–n már hagyományosnak számító animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek mellett egészestés játékfilmeket is láthat a fesztivál közönsége. A filmek között szép számban vannak olyan díjnyertes alkotások, amiket Magyarországon ezelőtt még nem mutattak be.
A MEDIAWAVE versenyfilmjeit neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri (többek között az Oscar-díjas vágó Alan Heim, a Georgi és a pillangók rendezője - Andrey Paounov és Gazdag Gyula), valamint az Országos Diákzsűri is értékelni fogja. Az idei fesztivál újdonsága, hogy a fesztiválra nevezett nagyjátékfilmeket külön nemzetközi zsűri értékeli majd, akiknek tagjai várhatóan Mika Kaurismäki (FIN) filmrendező, Vivi Drăgan Vasile (ROM) operatőr és Marozsán Erika (HUN) színész- és énekesnő lesznek.

 

MEDIAWAVE 2009 Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál

 

A nemzetközi versenyfilmek mellett a fesztivál közönsége a versenybe nem került panoráma filmekből, életmű válogatásokból, illetve speciális tematikájú mozgóképekből is csemegézhet.
A MEDIAWAVE’2009-en olyan elismert filmrendezők lesznek vendégeink, mint Gazdag Gyula, Andrey Paounov, Mika Kaurismäki és Goran Radovanovich, akik jelenlétében vetítésekkel egybekötött közönségtalálkozókat szervezünk az életmű válogatásokon belül.

 

A MEDIAWAVE’2009 kiemelt vendége Románia lesz, így izgalmas, évről-évre meglepetésekkel szolgáló filmművészetét is megpróbáljuk egy pár példán keresztül megragadni és bemutatni a közönségünknek. A fesztivál-díjas filmesek mellett (Radu Jude, Adrian Sitaru, Thomas Ciulei, és még sorolhatnánk) vendégünk lesznek román filmfesztiválok (Astra Film Festival, a Transilvania International Film Festival, az AlterNative Film Festival), filmiskolák (Bukaresti Képzőművészeti Egyetem, a kolozsvári Sapientia EMTE) és filmválogatásaik is.

 

A MEDIAWAVE’2009 a Reflex Környezetvédő Egyesülettel, a Magyar természetvédők Szövetségével és a Climate Alliance-szal közösen programsorozatot szervez az éghajlatváltozás, annak környezeti és társadalmi hatásai illetve a lehetséges megelőzés témakörében, filmvetítésekkel, előadásokkal, beszélgetésekkel, fotókiállításokkal, illetve a közönséget aktívan bevonó „akciókkal”.

 

Ahogy a korábbi években, 2009-ben is lesznek szabadtéri filmvetítések Győrben a fesztivál belvárosi szabadtéri helyszínén. A korai órákban a gyerekeknek szóló filmválogatásoknak (MEDIAWAVE animációs filmeknek), míg a későbbi órákban a felnőtteknek szóló mozinak (MEDIAWAVE zenei filmek, kisjátékfilmek) adunk majd teret. A térmozi mellett tavaly elkészült zsebmozit a MEDIAWAVE Győrben is felavatja, ami nemcsak helyszínként kínál igazán rendhagyó körülményeket a filmnézéshez, de az itt látható filmprogramok is valódi ínyencségeknek, kultmoziknak számítanak.

 

 

A ZENÉRŐL

 

Az idei fesztivál zenei programja ismét bőven tartogat meglepetéseket az újdonságokra éhes zenerajongók számára. A nyitónapra két dél- és közép-amerikai zenekart sikerült Győrbe csábítanunk, nyugodtan kijelenthetjük, mindkettő hazája büszkesége, a feltörekvő zenész generációk élharcosai.

 

Argentínából, Buenos Aires gettóiból nőtte ki magát az ASTILLERO, akik Astor Piazzola és a tango nuevo hagyományát egy roppant energikus produkcióban értelmezik újra, tartalmas vizualizációval kísérve. Igazi kuriózum produkció, a zenekar idei fesztiválunk szignálját élőben is prezentálni fogja.

 

Azt est másik fellépője Kubából érkezik, hogy igazi csemegével szolgáljon a latin jazz rajongóinak. OMAR SOSA kiváló fiatal zongorista, külföldön már abszolút első vonalas előadóként a neves jazz fesztiválok fő sztárjának számít. Az AFREECANOS QUARTET élén olyan virtuóz zenészekkel áll színpadra, mint a szenegáli Mola Sylla, és a mozambiki basszusgitáros Childo Thomas.

 

MEDIAWAVE 2009 Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál

 

A fesztivál jazzprogramjának talán legismertebb vendége az amerikai jazz legenda – LEE KONITZ. A jazz 50-es években induló nagy korszaka, a modern jazz utolsó élő, meghatározó, stílusalkotó főszereplője ő. A Chicagóban született altszaxofonos 1949-ben, 22 évesen csatlakozott Miles Davis zenekarához, hogy a következő évben együtt rögzítsék a korszakalkotó „Birth of the Cool” című albumot. Zenei karrierjének főbb állomásai olyan nevekhez köthető, mint Charlie Parker, Dave Brubeck, Ornette Coleman, Charles Mingus, Gerry Muligan, Elvin Jones vagy Gil Evans. Hozzánk a MINSARAH nevű fiatal amerikai-német-izraeli zenekar élén érkezik.

 

Szintén április 30-án lép színpadra JAMAALADEEN TACUMA „COLTRANE CONFIGURATIONS” nevű formációjával. A basszusgitárost a MEDIAWAVE közönsége 2005-ben ismerhetett meg, mikor James Blood Ulmer klasszikus triójának tagjaként adták a fesztivál zárókoncertjét, és a nem kevésbé híres dobos, Calvin Weston társaságában részt vett a Grencsó István vezette Underground Jazz Zenei Műhely munkájában is.

 

Tacuma stílusteremtő és újító személyiség, aki a zenei színen való felbukkanása óta feszegette annak határait, hogy mit és hogyan kellene játszania egy basszusgitárosnak. Gyakorlatilag újra értelmezte hangszerének művészi potenciálját. Ornette Coleman-nel való együttműködése tette igazán ismertté a jazzvilágban, stílusokon átívelő karrierjét azonban ennél tágabb zenei világ jellemzi. Jelen formációjával John Coltrane munkásságának állít emléket. A zenekart olyan nevek erősítik, mint a fiatal angol szaxofonos TONY KOFI, aki egyedüli európai zenészként csatlakozhatott néhány éve a World Saxophone Quartet világhírű tagjaihoz. 2008-ban, Angliában az év jazz zenészének választotta a BBC.

 

Hazánkban még ismeretlen nemzetközi kezdeményezés a „THANKS JIMI FESTIVAL”, de biztosak vagyunk benne, hogy ami a wroclawi alapítóknak meghozta az elismerést, az nálunk is nagy közönségsikert fog kiváltani! Az egynapos minifesztivál lényege és csúcspontja, hogy erre a napra meginvitálunk minden olyan blues és rockzene rajongó gitárost itthonról és a környező országokból egyaránt, akik rövid próbát követően közösen játsszák majd el neves zenészek vezetésével JIMI HENDRIX „Hey Joe” című számát. Az ötlet egyszerű és rendkívül látványos, hangzatos!!

Wroclaw főterén 2008-ban már 1951 gitáros játszotta el a számot, jelenleg ez a döbbenetes hatású koncert Guinness rekordnak számít a világon.
Az első magyarországi eseményt egész napos – bluesra hangolt - zenei fesztivál vezet fel és koronáz meg.

A jövőben évről évre szeretnénk megrendezni minden május elsején a rendezvényt, és a külföldi szervezők tervének megfelelően e napot majd nem a munka, hanem a gitárosok világnapjaként, ünnepeként tarthatjuk számon. A rendezvényre várjuk blues zenekarok jelentkezését, akik különböző kocsikon (szekér, hintó, traktor, kamion) zenélve vennének részt egy május elsejei blues felvonulásban!
Az est főzenekara a TM STEVENS & SHOCKA ZOOLOO BAND. T.M. Stevens basszusgitárosi és énekesi tehetsége legendás, játékstílusát tekintve vad, ugyanakkor mégis melodikus, ezzel teremtve meg elsöprő hangzását. Stevens rengeteg muzsikussal és sokféle zenei stílusban tevékenykedett, többek között Joe Cocker több albumának munkálataiban vett részt, de szerepelt Tina Turner, James Brown és Billy Joel oldalán is.

 

A fesztivál szervezői évről évre egyre tudatosabban próbálkoznak olyan produkciók létrehozásával, mely a fiatal, hazai zenészeknek kíván inspirációt adni, lehetőséget teremteni, hogy a szűkös hazai keretek közül ki tudjanak törni és nemzetközi terepen megmutatkozzanak. Véleményünk szerint a zenei együttműködések, műhelyek azok, melyek ezt a célt legjobban tudják szolgálni. Ezért a fesztivál alatt több olyan workshopot szervezünk neves külföldi zenészek vezetésével, melyben hazai és külföldi muzsikusok több napig azon dolgoznak, hogy munkájuk gyümölcsét egy zárókoncerten mutassák be az érdeklődők számára.
A teljesség igénye nélkül és a szervezés jelenlegi fokán az alábbi együttműködések vannak kilátásban:

 

A stílusalkotó Zion Train angliai dance-dubcsapat fúvósszekciója által alapított LOVE GROCER a győri reggae fiatal tehetségeivel, az Újkut HK-val fog együtt dolgozni.

PAVEL FAJT cseh dobfenomén DRUMMEDIAWAVE név alatt ütősegyüttest vezet majd.

A tavalyi fesztivál legnagyobb közönségsikerét magáénak tudható francia PULCINELLA zenekar, amely a zenén túl színházi elemeket is alkalmaz, tovább folytatja műhelymunkáját a Dzsindzsa névre keresztelt, magyar jazzformációval.

FERENCZI GYÖRGY és zenekara a Rackajam a győri Colombre Band tagjaival kiegészülve népzenészekkel dolgozik majd egy egyedi produkció létrehozásán.

LEWIS JORDAN amerikai költő-szaxofonos GRENCSÓ ISTVÁN közreműködésével a big band (nagyzenekari) forma megújításával fog kísérletezni osztrák és magyar muzsikusok társaságában.

 

További információ: www.mediawave.hu
www.mediawavefestival.hu