Duma JAM a Comedy Central által támogatott Dumavölgy programjában

Duma JAM a Comedy Central által támogatott Dumavölgy programjábanTíz napos humorünnep kezdődik pénteken Nagyvázsonyban. A Comedy Central által támogatott programban a hazai stand up legnagyobb alakjai lépnek színpadra. Július 31-én pedig hajnalig tartó Duma JAM szórakoztatja a közönséget többek között Hadházi Lászlóval, Kovács András Péterrel és Litkai Gergellyel. 

A humoristák nem fogják vissza magukat. A július 24-én kezdődő Dumavölgyben bőven lesz min nevetni, ráadásul július 31-én pénteken 22:00-től Duma JAM szórakoztatja azokat, akik maratoni hosszúságban is bírják a vicceket.

 

Duma JAM a Comedy Central által támogatott Dumavölgy programjában

 

 

Az improvizációval fűszerezett duma jam hagyományai a Godot kávéházig nyúlnak vissza, ahol a kezdetekkor előfordult, hogy egy hosszúra nyúlt este után akár éjjel kettőig is egymás szavába vágva szőtték a poénok fonalát a színpadon a fellépő humoristák, a zenei világból ismert jam session hagyományait szöveges formában adaptálva. Az este nyolcas előadásra váltott jegyek a tízes előadásra is érvényesek, sőt ez fordítva is igaz!

 

Duma JAM a Comedy Central által támogatott Dumavölgy programjában

 

 

További információ www.comedycentral.hu, a www.dumaszinhaz.hu és a www.nagyvazsony.hu oldalon.