Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok IserlohnbólTizenöt nyíregyházi fiatal vett részt a testvérvárosunkban, Iserlohnban augusztus 10-17. között rendezett Kids und Kunst (Fiatalok és Művészet) elnevezésű nemzetközi fesztiválon.

A magyar résztvevők mellett német, lengyel és román csapatok mutatták be, milyen lehet Európa fiatal szellemisége, hiszen ez volt a fesztivál mottója.
Az egyhetes találkozó célja volt, hogy a különböző országból, kultúrából érkező tizenévesek megismerjék egymást, közös művészeti alkotásokat hozzanak létre a fiatalok jogainak bemutatására, és így kötődjenek közöttük mély barátságok.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

 

A német szervezőknek köszönhetően ez műhelymunkák során valósult meg, ahol a résztvevők kipróbálhatták az acéldobolást, a graffiti készítését, létrehoztak egy hip-hop és egy színházi előadást, de fotóztak és filmeztek is, sőt a tartományi központba, Düsseldorfba is ellátogattak.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

 

A programot a művészeti csoportok előadása zárta az Iserlohn főterén felállított színpadon, ahol a produkciók mellett minden ország fiataljai előadták a hazájukról szóló műsorukat is.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

 

A nyíregyházi fiatalok előadásában a magyar történelem mellett fontos szerep jutott Nyíregyháza bemutatásának is. Városunk sok érdeklődő figyelmét felkeltette, szívesen látogatnának el Nyíregyházára a későbbiekben.

 

  Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

 

Városunk a Fiatalok Lendületben Program által támogatott Kids und Kunst fesztivál révén sikeresen és látványosan kapcsolódott az európai ifjúsági rendezvények sorába. A művészeti fesztiválra a német szervezők Magyarország, Lengyelország és Románia egy-egy városának fiataljait hívták meg.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

 

A választásnál figyelembe vették a már kialakult partneri viszonyokon kívül az adott város ifjúsági életének sokszínűségét is, és így kaptak – a Mustárház ifjúsági irodán keresztül – a nyíregyházi fiatalok meghívást a programra.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból 

 

A Fiatalok és Művészet Fesztivál, illetve az ehhez hasonló programok segíthetik a városunk béli fiatalokat abban, hogy valódi európai polgárok legyenek, akik tudatosan formálják az életüket, és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek – mondta el Rácz Tímea, aki a csoportvezető szerepét töltötte be a nyíregyházi fiatalok mellett Németországban.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból

 

Az iserlohni program – a kialakult kapcsolatoknak köszönhetően – további sikeres együttműködéseket jelenthet számos európai fiatal között, egyre több ország bevonásával, amelyben Nyíregyházának, akár szervezőként és helyszínként is fontos szerep jut majd – tette hozzá. A kapcsolatok erősítését a Nyíregyházán 2009. szeptember 2-4. között megrendezendő Tematikus Testvérvárosi Konferencia is segíti majd.

 

Hazatértek a nyíregyházi fiatalok Iserlohnból