Szabolcsban gombászott a Nemzetközi Gombász Kongresszus

Szabolcsban gombászott a Nemzetközi Gombász Kongresszus  Tizenöt év után újra Magyarország adott otthont a 27. Nemzetközi Gombász Kongresszusnak. Ennek alkalmából tíz ország kutatói töltötték az elmúlt napokat azzal, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gombafajtáit tanulmányozták.

Az eseményre több mint hatvanan érkeztek hazánkba, a többi között az osztrák, a német, az olasz, a holland, a román szervezet is képviseltette magát az ötnapos programon – mondta dr. Rimóczi Imre, a Corvinus Egyetem Növénytani Tanszékének vezetője, a rendezvény szervezője.

 

Szabolcsban gombászott a Nemzetközi Gombász Kongresszus

 

A kutatók minden évben egy-egy Európában ritkaságnak számító térség gombafajtáit térképezik fel - jövőre Bajorország, azt követően pedig Svédország lesz az úti céljuk. A házigazdák mindig egy olyan térségbe kalauzolják a vendégeket, amely valamilyen érdekességgel szolgálhat a szakemberek számára. Azért esett most a választásuk az ország legkeletibb megyéjére, mert az itteni erdő- és növénytársulások egyedülállónak számítanak a kontinensen, és a gombászok szemszögéből kevés adat áll róla rendelkezésre.

 

Szabolcsban gombászott a Nemzetközi Gombász Kongresszus

 

Az öt nap során többször tanulmányozták a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. kezelésében álló területeket is. Eljutottak a Fehérgyarmati-, a Baktalórántházi- és a Nyíregyházi Erdészetekhez. Kerestek gombát a beregi Bockerek-erdőben, a Baktai erdőben és a kállósemjéni Mohos-tó környéki erdőségekben egyaránt – mondta Kaknics Lajos, az erdőgazdaság vezérigazgatója.

 

Szabolcsban gombászott a Nemzetközi Gombász Kongresszus

 

A szárazság miatt a csúnyábbik arcát mutatta a térség, de a vendégek nagyon elégedettek voltak, mert egy gombában gazdag területet ismertek meg – vont mérleget dr. Rimóczi Imre. A délelőtti terepi programok után a délutánok az adatok feldolgozásával teltek, de az összegzés, és a rendszerezés egy része a magyar szakemberekre marad. A kutató szerint több évnyi munkát végeztek el a gombászok az elmúlt néhány napban.