Véget ért a két órás figyelmeztető sztrájk

Véget ért a két órás figyelmeztető sztrájk Az előzetes tájékoztatásnak megfelelően 12 órakor véget ért a reprezentatív szakszervezetek által meghirdetett figyelmeztető sztrájk, a vasúti közlekedés ismét beindult. A munkabeszüntetés néhány száz vonatot érintett, de 10 és 12 óra között gyakorlatilag teljesen állt a vasúti közlekedés.

A sztrájk befejezése után a szakemberek azonnal megkezdték a menetrend szerinti közlekedés mihamarabbi helyreállítását. Az eddigi, hasonlóan rövid időtartamú sztrájkok tapasztalatai alapján, várhatóan a délutáni órákra az elővárosi vonatforgalom már kiszámíthatóvá válik, a távolsági és InterCity vonatok előreláthatóan az esti – későesti órákban már menetrend szerint közlekednek. A nemzetközi vonatokat a határállomások befogadták. 

 

MÁV-START bérletekkel a Volán társaságok és a BKV járatain

 

Kedden, október 27-én 10 órától 13 óráig a Volán busztársaságok egyes járataikon elfogadják a MÁV-START Zrt. által kiszolgáltatott, a sztrájk ideje alatt érvényes vasúti bérleteket, illetve a MÁV tényleges és családtagi Arcképes igazolványokat, a MÁV-START által kibocsátott START Klub és START Klub Prémiumkártyákat és a BKSZ által kibocsátott bérleteket és kiegészítő bérleteket. A Volán társaságok járatai a vasúti bérlettel megegyező viszonylatban vehetők igénybe. A vasúti bérletekkel igénybe vehető járatok listája a MÁV-START Zrt. honlapján (www.mav-start.hu) kattintással érhető el.

 

A vasúti bérleteket és a tényleges és családtagi vasúti arcképes igazolványokat a BKV Zrt. szintén 10.00 órától 13.00-ig fogadja el a 2-es, 3-as metró vonalain, a gödöllői és ráckevei HÉV vonalon, az 1, 1A, 3, 4, 6, 12, 14, 19, 28, 37, 37A, 47, 49, 62, 62A jelzésű villamosokon, valamint a 7, 7E, 33, 33E, 54, 55, 68, 84E, 88, 89E, 94E, 97E, 98, 98E, 103, 114, 160, 161, 161A, 162, 162A, 168E, 169E, 172E, 173, 173E, 176E, 198, 200E, 201E, 202E, 213, 214, 260, 261E, 272, 276E jelzésű autóbuszokon.

A MÁV-START Zrt. ezzel az intézkedéssel is igyekszik csökkenteni a sztrájk miatt az utazással kapcsolatos kényelmetlenségeket. 

 

Helyjegyek és pótjegyek nélkül az InterCity járatokon

A sztrájk napján  10.00-24.00 óra között belföldön az InterCity vonatok helyjegy és pótjegy megváltása nélkül vehetők igénybe.

Előre megváltott menetjegyek esetében történő  visszatérítések:

Amennyiben utasaink a sztrájk időszakára szóló utazásukról lemondanak, a fizetett menetdíjat, IC/IP pótjegy árát kezelési költség levonása nélkül visszatérítjük a pénztárakban.

A sztrájk miatt elmaradó  IC, IP vonatokra megváltott helyjegyek, pótjegyek árát kezelési költség levonása nélkül térítjük vissza.

A megvásárolt menetjegyek, IC/IP pótjegyek visszatérítése a sztrájk meghirdetésének időpontjától, a sztrájk lemondását vagy felfüggesztését követő 5. nap 24.00 órájáig igényelhető költségmentesen (kezelési költség nélkül). Az egyéb úton benyújtott visszatérítési igényeket a sztrájkot követő egy hónapig van módunkban befogadni.  

Ha az utasaink nemzetközi vonat elmaradása miatt mondanak le az utazásról, a Magyarországon váltott nemzetközi menetjegy árának és a helybiztosítási díj kezelési költség levonása nélküli visszatérítésére jogosultak. Más vasút által kiállított menetjegyek árának visszatérítésére nincs lehetőség. Az ilyen jegyeket a kiadó vasút általi visszatérítéshez igazoltatni kell.

A sztrájk miatt a fel nem használt egy útra, illetve menettérti útra érvényes menetjegyek visszatérítésén túlmenően a MÁV-START Zrt. szolgáltatási területére a sztrájk időpontjában, félhavi bérlettel, havibérlettel, vasutas félhavi bérlettel, vasutas bérlettel, tanuló félhavi bérlettel, tanuló bérlettel, 30 napos bérlettel (továbbiakban bérlet) rendelkező – a sztrájk miatt – más közforgalmú helyközi tömegközlekedési eszközt térítés ellenében igénybevevő utasok részére utólagos költségtérítést biztosítunk a sztrájk lemondását illetve felfüggesztését követő 7. nap 24.00 óráig. 

A költségtérítés lebonyolítására az alábbi előírások vonatkoznak:

Amennyiben a bérlettel rendelkező utas a sztrájk ideje alatt, a bérleten feltüntetett viszonylatban, térítés ellenében más tömegközlekedési vállalat közforgalmú helyközi közlekedési szolgáltatását (VOLÁN, HÉV stb.) vette igénybe, azért részére a MÁV-START Zrt. az átadott tömegközlekedési menetjegyek darabszámának megfelelő mennyiségű, a vasúti bérlet kilométer távolságával megegyező, dolgozók esetében teljesárú, tanulók esetében 50%-os, 2. kocsiosztályra szóló vasúti menetjegy árának megfelelő összeget térít meg.

Egy utas naponta egy oda és egy vissza útra szóló menetjegy alapján igényelheti a költségtérítést.

A sztrájk időszakában érvényes bérlettel nem rendelkező utasok részére költségtérítésre nincs lehetőség. Helyi tömegközlekedési menetjegy (pl. BKV jegy) alapján költségtérítésre nincs lehetőség. 

A MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatot a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon érhetik el az utasok, illetve a MÁV-START Zrt. honlapján a www.mav-start.hu oldalon is tájékozódhatnak az aktuális információkról. 
 

MÁV  Zrt. – Kommunikációs Igazgatóság