Ibrány - Öt késsel és egy bárddal ment megölni volt feleségét

Ibrány - Öt késsel és egy bárddal ment megölni volt feleségétKarjaira és lábaira erősített konyhakésekkel és egy bárddal jelent meg szombatra virradóan volt felesége ibrányi házánál egy helyi lakos. A 29 éves férfi betörte a bejárati ajtót, majd az egyik kést elővéve megpróbálta megszúrni a nőt. Az asszony jelenlegi élettársa ellökte a támadót, aki újabb kést vett elő és azzal hadonászott.

 Közben átjött segítni egy szomszéd, akit a késes férfi könnyebben megsebesített a karján. A nőnek három kiskorú gyerekével sikerült kimenekülni a lakásból, majd élettársa és a szomszéd férfi is ki tudott jönni.

Az Ibrányi Rendőrőrs helyszínre érkező munkatársai testi kényszerrel gyűrték le és bilincselték meg a gyanúsítottat, akinek egyik lábszárára szigetelőszalaggal még ekkor is fel volt erősítve egy kés. A férfit előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete, kiskorú veszélyeztetése (cselekményét a gyerekek előtt követte el), magánlaksértés, testi sértés és lopás (elvett egy mobiltelefont) megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A férfi kijelentette, hogy azért akarta megölni volt feleségét, mert szerinte a nő nem megfelelően bánt közös gyermekükkel, őt pedig kisemmizte.

 

A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.