Őszi baleseti helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Őszi baleseti helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Örvendetes módon megyénkben 11%-al kevesebb közlekedési baleset történt ez év októberében, mint tavaly. Ez emberi sorsokra vetítve azt jelenti, hogy öt személlyel kevesebb halt meg közútjainkon, kilenc személlyel kevesebb sérült súlyosan, illetve négy személlyel kevesebb könnyen.

 Meg kell jegyeznünk, hogy októberben – természetesen a személygépkocsi vezetők után – a kerékpárosok, segédmotor kerékpárok vezetőinek figyelmetlenségéből eredt a legtöbb baleset. Több balesetet okoztak, mint a tehergépjármű vezetők. Felhívjuk tehát a figyelmüket, hogy a megváltozott út és látási viszonyokhoz alkalmazkodjanak, nagyobb körültekintéssel közlekedjenek. Itt természetesen a láthatóságra gondolunk elsősorban, de a figyelmetlenség is nagy szerepet játszik, mivel az esős- ködös időben – főként a kerékpárosokra jellemzően – megfelelő körültekintés nélkül kezdik meg a kanyarodásukat.

Fordítsunk kellő figyelmet a világító berendezések állapotára, illetve a fékekre is, hiszen a csúszós úton nehezebb megállni. Természetesen – mint az év többi hónapjában – ne csak a büntetés elkerülése miatt, hanem jól felfogott érdekünkben használjuk a biztonsági berendezéseket, a biztonsági övet, bukósisakot, biztonsági gyermekülést.

   Szikszai Tihamér r. őrnagy