Deák Bill, Piramis és Radar koncert Nyíregyházán
Rocklegendák Nyíregyházán! Egy éjszaka lép fel a Deák Bill Blues Band, a Piramis és a Radar április 16-án 19:00 órától, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban.
Kapcsolódó képgalériánk:
Deák Bill koncert Nyíregyházán
Igazi zenei kuriózumot kínál a Bujtosi Szabadidő Csarnok április 16-án, hiszen egy színpadon lép fel a legfeketébb hangú fehér énekes, Deák Bill Gyula és a legendás Piramis együttes, az előzenekar a Radar együttes lesz.
A Rocklegendák címmel hirdetett koncert első felvonásában a hazai blueskirály Deák Bill Gyula érkezik, akiről a rock&roll egyik királya, Chuck Berry egykoron Budapesten azt mondta: „A legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam!"
Bill vagy Gyuszi bácsi, ahogy mostanában szólítják, egykoron focistának készült, de egy orvosi műhiba miatt elveszítette egyik lábát. Ekkor kezdte felfedezni a hazánkba érkező beatzenét, se ennek hatására a hetvenes évek elején a Sztár együttesben kezdett zenélni, majd a Hobo Blues Band-el ért el sikereket. Ezt követte szólókarrierje, amikor is például Rossz vér, vagy Hatvan csapás címmel adott ki önálló lemezt. Az áprilisi nyíregyházi koncerten a legsikeresebb dalait adja elő saját zenekarával.
A Piramis együttes három régi taggal, Závodi Jánossal, Gallai Péterrel és Köves Miklóssal lép színpadra, mellettük a betegeskedő Som Lajost Vörös Gábor basszusgitáros, míg Révész Sándort Nyemcsók „Csoki" János helyettesíti.
A magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája legutoljára 1978-ban szerepelt egy emlékezetes és igen hosszúra nyúlt bulin a nyíregyházi Ifi parkban, ahol taposó kordon helyett székeket raktak ki és azokra kárpátaljai fiatalokat ültettek, de ők sem tudták visszatartani a közönséget attól, hogy a színpad előtt tomboljon.
Az 1975-ben alakult Piramis rövid idő alatt az ország legnépszerűbb zenekara lett, amely feloszlása után 2009-ben ismét koncert turnéra indult. A Rocklegendák című koncertestre a belépőjegyeket a Kelet-Magyarországnál munkaidőben 2.000 Ft helyett kedvezményesen 1.500 forintért vásárolhatják meg az előfizetők.
buszacsa.hu
Május 19-én és 20-án Nyíregyházára, a Krúdy Gyula Art Moziba költözik a Colours Fesztivál, az Odeon Mozi bevándorlásról és beilleszkedésről szóló kulturális fesztiválja. 























Hozzászólások
"Kérdezem, hogy a negatív hozzászólások miért nem jelennek meg?"
Elméletileg minden hozzászólást megjelenítünk. Ha esetleg valami lemaradt, akkor azért elnézését kérjük és javasoljuk, hogy küldje be újra.
-Nyíregyházi Hírportál-
:)
Sziasztok!
Szerintem fantasztikus élmény volt! Sajnos a Radarra nem értem oda, de Bill kapitány lendülete hamarosan magával ragadott. Igen, valóban nem volt tökéletes a hangzás, de az élő zene mégiscsak élő zene! Itt senki ne várjon profi cd hangzást. A hely sem, és a méretek sem rokkoncerthez valók, talán szerencsésebb lett volna egy nagyobb aulában megszervezni ezt a bulit. Annál is inkább, mert sajnos a közönség száma sem tette indokolttá a csarnokot. Ettől eltekintve Bill hatalmas lendülettel próbált nekünk zenélni, és ez a lényeg! Hihetetlen az az ember! Én a régiek mellett nagyon örültem az új lemez pár számának is.
Aztán igaz elég sokára sikerült átszerelni a zenészeknek, de aki kivárta azt az időt, sztem nem létezik, h. csalódott volna a Piramis zenéjében. Ők kifogástalanul szóltak, pazar volt a szinpadi munkájuk, élvezték a zenélést. (annak ellenére, hogy ez a zenekar nem maroknyi nézőtér előtt játszott valaha, úgy mint most...) Kissé tartottam az új énekestől, (valaha talán vmi belőtt hajú férfizenekar szólistája volt) de hihetetlenül jó volt mind a hangja, mind pedig a szinpadi aktivitása. Engem teljesen megvettek! Keresni fogom az újabb helyet, ahol játszani fognak, mert ezt az élményt szeretném újra átélni. Köszönjük Nektek!
?
Sziasztok!
Milyen volt a Piramis koncert? Írja már meg valaki!
:(
Attól, hogy nem őrjöngünk lent köztetek, még élvezhetnénk a koncertet. Pl. ha elmegyek a Lord együttes, vagy Kárpátia koncertjére, na hát ott lehet rajongani, mert lehet érteni a szöveget, együtt tudunk énekelni. Nem lett volna itt semmi baj, ha a zene nem ilyen őrületesen hangos. Sajnos!:(:(
Egyébként ha Te nem voltál fent a nézőtéren, nem láthattad, hogy mennyien elmentek!:( Akármennyire is szeretnék olyat írni amit szeretnél hallani, sajnos nem tudok.
Azért nem tudom mit szólnál hozzá, ha egy koncerten nem ülne senki sem a lelátón?
??
Kérdezem, hogy a negatív hozzászólások miért nem jelennek meg?
Piramis koncert.
Sziasztok! Nem tudom mi volt az emberekkel, csak a punnyadás ment.... . Talán csak tapsolni nem idős senki ???? Vagy, ha igen, akkor minek jön el. Szerintem 14 éves létemre sokkal jobban élveztem, mint azok akik akkor voltak fiatalok, amikor a Piramis a "fénykorát" élte. De... hát, ez az Ő bajuk :P.
Szebb Jövőt!
hmm...:)
Halii:)
Hát én úgy vagyok ezzel, hogy minek megy egy valaki egy ROCK koncertre, ha csak ül... jó lehet, idős ember vagy bármi... de attól nem kell olyan kijelentéseket tenni, hogy élvezhetetlen volt... azért nézni kell már a kort is meg mindent... egy Rock koncert nem arról szól, hogy felmegyek a lelátóra és leülök, aztán szidom hogy milyen rossz koncert volt... de mivel csalódott nő, ezért nem hiszem hogy olyan idősek lennének... És ha annyira akartak volna hallani bármit is, mivel a buszacsa, az elég nagy helyiség, lefáradnak az álló részre, és már másabb az épület akusztikája... máskor inkább ne írjon/írjanak semmit, ha nem próbálják ki egy másik nézetből is, hogy milyen élmény lehetett...
és még egyszer...!! a rock koncerten tombolni szoktak, és nem ülni!!!
1 rajongó:)
:(
Üdvözlöm!
Tegnap este elmentem a Piramis, Deák Bill Gyula koncertre, gondoltam kikapcsolódok legalább. :)
Azt kell mondjam, hogy mind a Radar, mind Deák Bill Gyula koncert élvezhetetlen volt, sőt idegesítő. :(
Igaz mi a nézőtéren ültünk, de annyira hangos volt a zene, hogy egyetlen egy szót sem értettünk a számok szövegéből, pedig jól játszottak, igen tehetséges fiúk. Nagyon sajnálom, mert jó lett volna ha értjük a szöveget. Ugyanezt mondhatom el Deák Bill Gyula előadásáról is, hisz annyira vártam őt is, és talán összesen ha 2-3 szót értettünk. Förtelmes volt. :(
Nem tudom, hogy a Piramis koncert milyen volt, nagyon sajnálom, hogy épp azon nem maradhattam amire igazából mentem, sajnos el kellett jönnöm, mert buszhoz voltam kötve.
1-2-3.....csalódott nő :(