Megrontás Nyíregyházán

Megrontás Nyíregyházán A Nyíregyházi Rendőrkapitányság érkerti őrse megrontás bűntette miatt indított eljárást egy 47 éves helyi férfi ellen, aki megalapozott gyanú szerint csütörtökön délelőtt autójába ültetett egy 15 éves lányt, és annak beleegyezésével közösült vele.

 A rendelkezésre álló adatok szerint az intézetből szökött fiatalkorú ajánlkozott fel, mert pénzre volt szüksége. Ezer forintban állapodtak meg, de a férfi csak kétszázat fizetett, a lány ezért először azt mondta a rendőröknek, hogy megerőszakolták- az eljárás adatai azonban azt támasztják alá, hogy nem történt kényszer.

A bejelentést követően az autóst a térfigyelő kamerák segítségével azonosították. A férfi állítása szerint ő úgy tudta, hogy alkalmi partnere már betöltötte a tizennyolcat.

 

Jogszabályi háttér:

* Megrontás
Btk. 202/A. §
Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.