Több száz hektáron okozott károkat a vihar

Több száz hektáron okozott károkat a vihar Az állami tulajdonú erdőket kezelő NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. három egységénél, a Nyíregyházi-, a Nyírbátori- és a Hajdúhadházi Erdészeteknél okozott jelentősebb károkat a Kelet-Magyarországon átvonuló vihar.

 Az esőzések miatt felázott talajon az idősebb állományok gyökerestől kiborultak, a fiatalabbak pedig kidőltek, és megtörtek. A vihar nem kímélte a 2-2,5 éves akácfelújításokat sem: a szél összecsavarta, és feltördelte ezeket, korábban ilyet nem tapasztaltak az erdészek. Akác, tölgy, nyár, fenyő – elsősorban ezek a fajták károsodtak.
A felmérések még zajlanak, de az első összesítések szerint 315 hektáron teljesen tönkrementek az erdők, ezeknél kényszervéghasználatot kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a területet tarra kell vágni, majd újra kell azt telepíteni. A felújítási költség ebben az esetben mintegy 160 millió forintot tesz ki. További 320 hektáron kisebbek a károk: itt egészségügyi tisztítást kell elvégezni, vagyis a kidőlt, megsérült fákat kell eltávolítani.
 
A becslések szerint összességében majdnem 50 ezer köbméter fa károsodott a két keleti megye állami tulajdonú erdeiben, ebből 45 ezret a kényszervéghasznált területről kikerülő mennyiség tesz ki.
Hajdú-Biharban a Hajdúhadházi Erdészetnél 140-160 hektár erdő ment tönkre teljesen, további 60 hektáron kisebbek a károk. Elsősorban Téglás (120 hektár) és Hajdúböszörmény (20-40 hektár) környékén pusztított a vihar.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyíregyházi Erdészetnél 125 hektáron végleges károkat szenvedtek az erdők, újabb 200 hektáron pedig kisebb veszteségeket kellett elkönyvelni. Itt Kállósemjén és Érpatak térségében lesz a legtöbb dolga az erdészeknek.
 
A károk előreláthatóan a Nyírbátori Erdészetnél lesznek a legnagyobbak. Itt sok helyen még el sem tudták elkezdeni a felmérést, a kiborult fák miatt ugyanis helyenként be sem lehet menni az erdőkbe. Az már most biztos, hogy Kántorjánosi környékén 25 hektár teljesen tönkrement.
A Nyírbátori Erdészetnek és a Nyírbátori Fafeldolgozó Üzemnek helyet adó közös telepen is komoly pusztítást hagyott maga után a vihar. Az itteni park jó része károsodott, a kidőlt fák teljesen tönkretettek egy mérőházat, ezen kívül melléképületeken és ipari létesítményeken is láthatók az ítéletidő nyomai.