Több mint egy milliárd Észak-Alföldre

Több mint egy milliárd Észak-AlföldreBárándon átadták a kibővült és felújított új óvodát. A kicsik mellett a teljes közösség érdekeit szolgáló intézmény modern szolgáltatásaival a betelepülőket is Bárándra vonzza majd - reméli a városvezetés. Nyírbátorban pedig  megkezdődhet az egészségcentrum felújítása.

Átadták a Kabai Napköziotthonos Óvoda Bárándi Tagóvodáját. Mostantól a legkisebbek egy modern, 5 foglalkozató szobával rendelkező épületben fejlődhetnek, ráadásul az új tornaszobával új élmények sora is vár rájuk.
 
A létrejövő tér bővíti az óvoda lehetőségeit, hiszen mostantól itt tarthatják majd az évnyitót és az évzárót, az Anyák napját, valamint egyéb jeles ünnepet, vagy bábelőadásokra mesejátékokra is sor kerülhet, ugyanakkor a városlakók is új helyszínt nyertek rendezvényeik megtartásához. Találkozhatnak majd itt lakóközösségek, szponzori csoportok, de szervezhetnek ide iskolai programot vagy a szülőknek, időseknek szóló eseményt is. A tornaszoba megépülésével végre az itt élő gyerekek is biztonságos, XXI. századi körülmények között ismerkedhetnek meg a mozgás élményével és az egészséges életmóddal. 
 
Nem feledkeztek meg a sajátos nevelési igényű gyermekekről és az akadálymentesítésről sem. A kötelező elemek nagy segítségre lesznek a hátrányokkal induló gyermekek felzárkóztatásában, vagy a nehezen közlekedő emberek épületen belül történő mozgásában.
 
Környezetbarát, energiatakarékos megoldásokat nemcsak a beruházás során alkalmaztak, de a pedagógiában is; gyermekközpontú, élményszintű elemekkel bővítették a környezettudatos nevelés eszköztárát.
A felújított, kibővített intézmény gyönyörű környezetben fekszik, itt valóban ideális körülmények között tölthetik a sikeres iskolakezdésre való felkészülés fontos éveit az ovisok. 
 
Az új intézményvonzóvá teheti a települést az itt élő és az ide várt betelepülő családok számára is. Szerencsére mostantól a szülők nem kényszerülnek elvinni gyermekeiket másik település óvodájába azért, mert ott kedvezőbb feltételek mellett készülhetnek fel az iskolába lépésre. Ez hosszú távon kihatással lehet a település lakosságszámára, az elöregedés mértéke csökkenhet és javulhat a település népesség megtartó ereje.
 
A mai nappal tehát megszűnt egy gazdaságtalanul működő, elavult, pazarló óvoda és helyette egy modern épület született, amely nemcsak a gyermekek számára jelent lényeges változásokat, de a családok és a közösség életében, valamint a település jövőjét illetően is.
 
Ugyanezen napon a régió egy másik városában is ünnepeltek, igaz itt még a nagy munka első lépésénél tartanak. Hamarosan több mint 800 millió forintból újul meg a nyírbátori járóbeteg szakellátó; új szakrendelések nyílnak, akadálymentesítik az épületet és beszerzik a szükséges orvostechnikai és számítástechnikai berendezéseket is.
 
A városban és vonzáskörzetében ötven ezren ének, részükre a környéken fekvőbeteg ellátó nem épült, a szóban forgó járóbeteg szakellátópedig sem infrastrukturálisan, sem orvos szakmailag nem elégíti ki az igényeket.
 
 
Az Egészségügyi Központ legrégebbi épülete a járóbeteg szakrendeléseknek helyet adó szakrendelő 1975-ben került átadásra. Mára azonban nemcsak az épület, de a használt gép-műszer állomány is elavult. A szakrendelő épületében működik jelenleg a belgyógyászati, kardiológiai, diabetológia, sebészeti, traumatológiai, szülészet- nőgyógyászati, csecsemő- és, gyermekgyógyászati, fül-orr-gégészeti, audiológia onkológiai, reumatológiai és fizioterápiai, mozgásterápia, pszichiátriai szakrendelés, valamint a röntgen-ultrahang diagnosztika. A szomszédos épületben találják a betegek a szakrendeléseket kiszolgáló labort és itt került elhelyezésre a tüdőgyógyászati, ortopédiai, mozgásszervi rehabilitáció szakrendelések is. Szintén újabb épületbe kell menniük azoknak, akik a szemészeti-, bőr- és nemibeteg szakrendelést és a gondozót keresik. A szétaprózottság nemcsak a betegeknek kellemetlen, de igen kedvezőtlen a betegfelvétel és irányítás, valamint az informatikai és dokumentációs feladatok ellátása szempontjából is. Ráadásul a szakrendelő eszközparkja, műszerállománya elavult – a rekonstrukció befejeztével a forgalomból kivonandók lesznek -, a jelenleg működő nagyértékű eszközöknek csak egy része az önkormányzat saját tulajdona.
 
A most kezdődő felújítás és bővítés után egy olyan teljes körűen akadálymentesített, az energetikai szempontok alapján is modern szakrendelő épület áll majd a betegek rendelkezésére, ahol az alapszakmákon kívül a járóbeteg szakrendelések széles spektruma is elérhető lesz.
 
Emelik bizonyos szakellátások óraszámát, azon területeken, ahol a legtöbb, gyakran halálos kimenetelű betegséget diagnosztizáltak, illetve új rendeléseket is indítanak, mint a neurológia vagy az urológia. A tervek szerint megtörténik a kórházi ellátást kiváltó szolgáltatások (például nappali kórház) feltételrendszerének kialakítása.
 
Ügyelnek majd arra, hogy felállhasson és működhessen a Prevenciós Iroda, ahol a megelőzés és a tájékoztatás folyik majd. Bevezetik a telemedicina rendszerét, ami felgyorsítja, leegyszerűsíti és hatékonyabbá teszi az orvoslást. Megteremtik a  sürgősségi-, ügyeleti ellátás, nappali kórház gyors labordiagnosztikai hátterét s mindezt úgy, hogy a szolgáltatások a hátrányokkal érkezők (mozgássérültek, kerekesszékesek) számára is elérhetővé váljanak.
 
Hamarosan egy modern, gyorsan és pontosan működő, kényelmesen használható rendelő várja a Nyírbátoriakat és a környéken élőket.
 
 
 

A fejlesztések az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program keretében és a VÁTI Nonprofit Kft., mint közreműködő szervezet segítségével valósulhatnak meg.