Meseszép csipkék, elragadó lányok Nagykállóban

Meseszép csipkék, elragadó lányok NagykállóbanAki 2010. október 10-én, szombaton vette magának a fáradságot, és ellátogatott Nagykállóba, a Művelődési Házba, az gyönyörű  csipkéket és elragadó lányokat láthatott. A csipke és a modell harmonikusan, a jó  száz főnyi közönség tapsvihara közepette egészítette ki egymást. Mert hiszen már a régiek is énekelték, hogy „a ruha a fő, meg benne a nő…”

„A csipke folytatja útját Nagykállóból” cím alatt a csipkekészítők IV. országos találkozója zajlott Nagykálló városában 2010. október 8-10. között. A NYÍRI AFK Egyesület és a PegazusTv.hu kicsiny csapata Bagaméri Anikó kollekciójának bemutatójára kapott külön meghívást.

A helyszínre érve meglepett bennünket a jelenlévők hatalmas lelkesedése: mindenki várta a soron következő eseményt, mindenki vidáman beszélgetett.

A Művelődési Ház oszlopos „hasát” betöltötte a várakozó zsivaj. 

 

Meseszép csipkék, elragadó lányok NagykállóbanEnnyi lelkesültség láttán persze mi is lelkesekké lettünk, és így kocogtunk fel az emeletre, az öltözőbe. (Nem kell se pirulni, se mérgelődni, a lányok addigra fel voltak már – sajnos – öltözve.) Olyan volt, mintha a reneszánsz világába cseppentett volna egy időgép. Fodrok, paszományok, csipkék és nemes anyagok, bársony, selyem mindenütt. Hullámzó, nehéz szoknyák, vállfodrok, de még befont, gondosan elkészített hajzatok is gondoskodtak arról, ahogyan a szemmel láthatóan izgatott lányok, hogy az elkövetkező egy órában Bagaméri Anikó divattervező (ruhaálmodó) és a modell-lányok meg az egyszem-mákszem fiú a romantikus reneszánszba repítsen bennünket.

Meseszép csipkék, elragadó lányok NagykállóbanA jó zene, a lelkesedés, a taps mind megtette hatását. Egyszerűen jó volt mindezt kameránkkal rögzítenünk, így úgy érezhettük, hogy mi is részesei, (de legalábbis) megörökítői lehetünk a sikernek.

 

A lányokat és fiút a tapsoló közönség alig akarta leengedni a színpadról, és a kipirult arcok tudósítottak arról, hogy ők se nagyon akartak ennek a divatbemutatónak véget vetni.

 

Meseszép csipkék, elragadó lányok Nagykállóban  Meseszép csipkék, elragadó lányok Nagykállóban

  

A csipkekészítők, a pályatársak gratulációja után volt pár percünk, hogy Bagaméri Anikót megfaggassuk életéről, ruháiról, céljairól.  Kiderült, a művésznő (hiszen ez a fajta ruhatervezés a legteljesebb művészet) már kisleány korától ruhatervező akart lenni. És céljait-álmait elérve örvend, hogy láthatja mások arcán is azt, ami őbenne van: érdemes tovább folytatni. Ő, ahogyan mondta, egy boldog ember.

 

 

Meseszép csipkék, elragadó lányok Nagykállóban  Meseszép csipkék, elragadó lányok Nagykállóban

 

Meseszép csipkék, elragadó lányok NagykállóbanA lányok pedig, a szép lányok mai ruháikba öltözve még mindig szépek voltak, de ők maguk is elismerték, hogy egy kissé másak. Kissé, ahogyan az egyik szépség mondotta, csúnyábbak, kevesebbek. Úgy úrilányok voltak, igazi nők, így meg csak egyek a sok közül.

 

Bagaméri Anikó  művészete férfiszemmel is érthető: a szép lányokat még szebbé, még nőbbé tenni.

 

Hisszük, számára ez tökéletesen sikerült.


 

 

Írta: Petrusák János
Fotó: Jónás Szabina Kitti