Emléktáblát avattak Toma András emlékére

Emléktáblát avattak Toma András emlékére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Vujity Tvrtko civil kezdeményezésére emléktáblát állított Toma András, az utolsó magyar volt hadifogoly emlékére, Nyíregyházára való hazaérkezésének 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes emléktábla avatásra november 16-án 11 órától került sor a Virág utcában.

Az emléktáblát felavatta és köszöntőt mondott Halkóné Dr. Rudolf Éva, alpolgármester valamint Vujity Tvrtko.

Toma András Újfehértón született 1925-ben és a Nyíregyháza melletti Sulyánbokorban élt. 1944-ben sorozták be az I. magyar hadseregbe. Krakkó környékén 1945-ben esett hadifogságba, ahonnan a bokszitogorszki táborba szállították.

Betegsége miatt a bisztrjagi táborba került, majd 1947 januárjában beutalták a kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe – s ekkor törölték a hadifoglyok listájáról, aminek következtében kikerült a magyar hatóságok látóköréből.

 

 

Az emléktáblát felavatta és köszöntőt mondott Halkóné Dr. Rudolf Éva, alpolgármester valamint Vujity Tvrtko.Tamás András néven élt az elmegyógyintézetben, míg egy cseh nyelvész jelzése nyomán több tucat ember, orvosok, újságírók segítségével ötvenhárom év múlva találtak rá. Dr. Veér András az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet akkori igazgatója személyesen vizsgálta meg és megállapította, hogy a férfi minden kétséget kizáróan magyar. 2000. augusztus 11-én hozták haza Magyarországra.

A több mint fél évszázadot hazájától távol töltő férfi története bejárta a világsajtót. A rokonságát DNS vizsgálat segítségével találták meg, így 2000. november 15-én – tíz évvel ezelőtt a 74 éves férfit családja magához vette és haláláig ápolta.

 

 

Az emléktáblát felavatta és köszöntőt mondott Halkóné Dr. Rudolf Éva, alpolgármester valamint Vujity Tvrtko.Vujity Tvrtko szerepe a megrendítő történetben jelentős. Riporterként jutott el a kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe és készített felvételeket a csak néhány magyar szóra emlékező Toma Andrásról.

 

Később Dr. Veér Andrással együtt része volt a hazaszállítás lebonyolításában és a család megtalálásában is, de mindketten 2004-ig a férfi haláláig figyelemmel kísérték sorsásnak alakulását.

Vujity Tvrtko magánemberként kezdeményezte Nyíregyháza önkormányzatánál az emléktábla elhelyezését, amelyre 2010. november 16- án került sor, Toma András „az ottfelejtett” hadifogoly hazatérésének pontosan a tizedik évfordulóján.

 

Az átadáson készült képeink:


http://www.nyirport.hu/content/toma-andras-emlektablat-avattak