132-en fagytak meg január 20-ig

132-re emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma. Ötvennégyen a szabad ég alatt, hetvennyolcan pedig saját fűtetlen otthonukban hűltek ki. A kórházba került és elhunyt embertársainkkal együtt eddig 260-an-270-en fagytak meg – tudatta a társadalmi tragédiát szemmel tartó Magyar Szociális Fórum Kerekasztala.

A tömeges veszteség a szeptember 22. és január 20. között eltelt négy hónapban keletkezett. Az elmúlt hat nap alatt öt honfitársunk vesztette életét. Az elhalálozások viszonylagos mérséklődésében egyaránt szerepet játszott az enyhébb időjárás, és az egyszerű emberek törődése, odafigyelése, segítségnyújtása a rászorulóknak. A szolidaritás életeket mentett meg – írja közleményében a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala. A szervezet arra kéri az embereket, hogy segítsenek, ahol csak tudnak, mert a télnek még nincs vége, és még a veszélyeztetettek közül még sokan elpusztulhatnak, ha nem részesülhetnek emberbaráti támogatásban.

2010/11 telén 200 főt meghaladta a kihűléses halálesetet szenvedők száma és még nincs vége a télnek, és jövőre is lesz tél!

A halálesetek többségét egyedül élő, idős, fogyatékos, beteg emberek, lakásukon szenvedték el, mert senki sem vette észre, hogy nem füstöl a kémény, nincs felhúzva a sötétítő, vagy nem szűrődik fény az ablakon és nincsenek lábnyomok a hóban, stb!

Kiadta: MSZF SZK