2011-ben is TÁNCFARSANG Nyíregyházán

Móricz Zsigmnd SzínházÖsszeállt a 2011-es évi TÁNCFARSANG műsora! 8 fantasztikus előadással várnak mindenkit  2011. febr. 01-től febr. 08-ig Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban.

 Immár hatodik alkalommal rendezi meg a színház a Táncfarsang című rendezvénysorozatát. Nyolc különleges előadást tekinthet majd meg a közönség. A fesztiválon a profi és az amatőr együttesek repertoárjából nyújtanak át egy csokrot nézőinknek, amely kapcsán képet kapnak a táncművészet végtelen gazdagságáról.

 Február 1-től nyolc napon keresztül az ország különböző tánctársulatai foglalják el a teátrum Krúdy Kamarájának színpadát. A rendezvénysorozatot a Tünet Együttes nyitja. Az élet értelme - avagy a időmúlatás 60 percben címet viselő, színészek, táncosok és zenészek közreműködésével készült "performansz-verkliben" a néző egy speciális technikai megoldás segítségével döntheti el, kinek az életébe, melyik szereplő sorsába hallgat bele, az így elkapott sorsmorzsákból pedig mindenki összeállíthatja saját történetét. A Szabó Réka rendezte előadás a 2010-ben Veszprémben megszervezett Tánc Fesztiválján elnyerte a legmerészebb koncepció díját. A táncfarsang második napján a Közép-Európa Táncszínház Duda Éva 2007-es, a kairói fesztivált is megjárt előadását, az Arénát állítja színpadra, majd Gergye Krisztián Társulata a "haláltánc- koreográfiát", a Danse Macabre-ot mutatja be.

A Duna Táncműhely Himnusza a kortárs zene és Erkel Ferenc korának zenei világát a néptánccal ötvözi, a Csokonai és Prima-díjas Nyírség Táncegyüttes pedig az utóbbi évek legsikeresebb táncszínházi műsorait mutatja be egy előadásban. A Három az egyben című műsorban a Ti unokáitok vagyunk, az Utóirat és a Dalra, táncra, maskarára! című táncjátékok legszebb pillanatait élhetik át újra a nézők. 

 A Krúdy Kamarában február 6-án a budapesti LA Dance Company előadásában a Szerelmi rapszódiát láthatják a nyíregyháziak, melynek zenei anyagát Liszt Ferenc Magyar rapszódiák és Szerelmi álmok című művei adják. A Ladányi Andrea és Bajári Levente táncolta darab fő szervező elve Liszt zenéje, de a klasszikus zenei formába innovatív, kortárs zenei megoldások, az elektronikus zene eszközei és improvizációs technikák is beleépülnek. A GNM Kontúr Fizikai Táncszínház a felnőtté válás rögös útját bemutató, humortól sem mentes előadásával, a Kamaszkorom legszebb nyarával szerepel a Móricz-táncfarsangon, amelynek utolsó fellépője február 8-án a Mándy Ildikó Társulat lesz.

 


2011. febr. 01. - 2011. febr. 08.

*
Az élet értelme

A Tünet Együttes - Szabó Réka Társulata - előadása

Febr. 01. - 19.00 - Krúdy Kamara

*
Aréna

A Közép-Európa Táncszínház előadása

Febr. 02. - 19.00 - Krúdy Kamara

*
Danse Macabre

Gergye Krisztián Társulatának előadása

Febr. 03. - 19.00 - Krúdy Kamara

*
Himnusz

A Duna Táncműhely előadása

Febr. 04. - 19.00 - Krúdy Kamara

*
Három az egyben

A Nyírség Táncegyüttes előadása

Febr. 05. - 19.00 - Nagyszínpad

*
Szerelmi Rapszódia

A Budapesti La Dance Company előadásában

Febr. 06. - 19.00 - Krúdy Kamara

*
Kamaszkorom legszebb nyara

A GNM Kontúr Fizikai Táncszínház előadása

Febr. 07. - 19.00 - Krúdy Kamara

*

RésJ

Mándy Ildikó Társulatának előadása

Febr. 08. - 19.00 - Krúdy Kamara

 

*
Jegyinformáció:

Szervező- és Jegyiroda

Nyíregyháza, Országzászló tér 6.

Telefon: +36 42 507 006 / +36 42 507 007 / +36 20 462 15 01

Email: szervezes@moricszszinhaz.hu