Idős asszony buktatta le a trükkös tolvajokat Nyíregyházán

rendőrséfMúlt héten pénteken napközben, néhány perccel azután, hogy a postástól átvette nyugdíját, azzal csengettek be egy 79 éves nyíregyházi nénihez, hogy az önkormányzattól krumplit hoztak.
 

Mivel az asszony a sajtóban már találkozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ilyen tárgyú figyelmeztetésével, nem engedte be az idegeneket. A kapuban álló férfi ezután a már szakállasnak számító, mégis sokat becsapó trükkel próbálkozott; azt mondta: tízezer forint jár a néninek, de csak húszezres van nála. A bűnözők a pénzváltás ürügyével szokták rávenni a többnyire idős sértetteket, hogy felfedjék otthon tartott pénzük rejtekhelyét, amit aztán figyelmük elterelésével ellopnak. A néni azonban ennek sem dőlt be, elzavarta a trükközőket, feljegyezte kocsijuk rendszámát és felhívta a rendőrséget.

A főkapitányság ügyelete a város valamennyi szolgálatban lévő rendőrének megadta az információt, így a járőrök rövidesen ellenőrzés alá vonták a jelzett gépkocsit. A benne ülő  három 26-29 éves Borsod megyei férfit előállították és lopás kísérletének megalapozott gyanújával hallgatták ki. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi alosztályának nyomozása során azt is vizsgálják, hogy a három férfi másoknál is próbálkozott-e, esetleg sikerrel alkalmazta a trükköt.