Egymillió forintos nyomravezetői díj a máriapócsi emberölésben

rendőrségSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés miatt szakértők bevonásával, nagy erőkkel nyomoz az ismeretlen tettes ellen; elemezték a helyszínen rögzített nyomokat, eddig 67 tanút hallgattak ki.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az elkövető felderítése érdekében 1.000.0000 (egymillió) forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

    A rendőrség a díj kifizetését abban az esetben teljesíti a nyomravezető részére, ha az alapüggyel kapcsolatos olyan tárgyi bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, vagy bocsát rendelkezésére, amely meghatározó mértékben, kétséget kizáróan elősegíti az eljárás eredményes befejezését.

    Ha a fent megszabott követelménynek többen együttesen tesznek eleget, akkor a díjat közöttük közreműködésük arányában; ha többen külön-külön tesznek eleget, egyenlő arányban kell megosztani.

    A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli, a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja.