Jótékonysági bál Oroson a Kemence csárdában

2011. március 4-én, pénteken a 10. születésnapját ünneplő OROSÉRT KÖZÉLETI EGYESÜLET már hagyománnyá vált jótékonysági bálját tartotta az orosi Kemence Csárdában.

A színvonalas rendezvény megnyitójában Szécsi Józsefné Vera az egyesület elnök asszonya köszöntötte a lokálpatrióta vendégeket, majd méltatta a civil szervezet eredményeit.

A rendezvény célja, hogy a XX. század orosi áldozatainak méltó emlékművet állítsanak a városrészen. A bál bevétele is ezt a szándékot támogatta.

A közösségi tér és az emlékmű eddigi helyzetképéről Berzeviczy László alelnök, a Magyar Építész Kamara tagja bemutatóján keresztül tájékoztatta a megjelenteket.
A rendezvényt jelenlétével megtisztelte a Szabolcs Szatmár Bereg megyei kormányhivatal vezetője dr. Vinnai Győző és Gulyás József a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Dr. Tirpák György a városrész önkormányzati képviselője is.

Az est programjában fergeteges hangulatot teremtett a 4 For Dance tánciskola junior csapata, akiket Illés Dániel – a 4 For Dance együttes tagja – mutatott be a rendezvény résztvevőinek. Elkészült a világon a legelső néptáncos videoklip, amit a you-tube oldalon tekinthetnek meg a 4 For Dance neve alatt.

A Kenguru Aerobic és Fitness SE csinos hölgyei vacsora után mozgatták meg zenés produkciójukkal a vendégeket. A zenéről és a vidám hangulatról az L. K. Beat együttes gondoskodott. A zenekar vezetője Szécsi Norbert énekes, billentyűs, tagjai Molnár Béla gitáros és Tamás Andrea énekes.

A finom vacsora után a 10 éves születésnapi tortából, amit a Gyöngyössy Cukrászda és Dr. Jászai Tamás az egyesület volt elnöke ajánlott fel, kínálták meg a vendégeket.

A tombolasorsoláson értékesebbnél értékesebb nyeremények találtak gazdára, melyeket az egyesület tagjai, a bál vendégei és önzetlen szponzorok ajánlottak fel.

Mindenkinek köszönetet mondunk, aki munkájával, felajánlásával támogatta az est sikerét. 

Faragó Péter   egyesületi tag