Megalázott kisfiú- kényszerítés miatt folyik nyomozás Kölcsén

rendőrségFocizás közben lefogott egy velük játszó tíz éves fiút két kamasz, majd lehúzták rövidnadrágját és alsóneműjét. A megszégyenített gyerek először anyjának sem mondta el a történteket, a nőnek mégis feltűnt fia szokatlan viselkedése.

 

A feljelentést követően a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság kényszerítés bűntett megalapozott gyanújával indított eljárást. A bűncselekmény miatt meghallgatott 16 és 17 éves fiúk azt mondták a rendőröknek, hogy meg akarták szégyeníteni fiatalabb társukat, mert elrúgta a labdát; tettüket azóta megbánták.

    Kényszerítés
    Btk. 174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.