Melissza nagy napja Nyíregyházán

MelisszaEgy Zamárdiban élő agy daganatos kislány vágya az volt, hogy ellátogasson a Nyíregyházi Állatparkba. Az álom valóra vált, aug 19-én pénteken vendégül látták Melisszát, családjával együtt a Sóstó Zoo-ban.

 

Melissza elmesélte, hogy betegsége miatt az osztálykirándulásokról lemaradt, az osztálya a Nyíregyházi Állatparkba volt, ahova ő is nagyon szeretett volna eljutni, valamint sose járt Debrecenben és csak hallott eddig a Debreceni Virágkarneválról, de nem látta még.

Melissza írt egy levelet a Nyíregyházi Állatpark igazgatójának, Gajdos Lászlónak, melyben leírta kívánságát és ezt a levelet az alapítvány elnöke el is vitte az igazgatónak, aki örömmel segített.

 

Melida

Pénteken 11h-tól elefánt simogatás majd maki etetés várt a kislányra, aki 2010 óta már túl volt a 3. műtétjén. 14h-tól pedig 8 leukémiás és daganatos gyermekeket nevelő családdal közösen mentek a „Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány” által örökbefogadott kis páviánhoz ahol a gyermekek megetették a pávián családot.

 

Melissza

20-án pedig Debrecenben 8 órakor kezdődött a Virágkarnevál, amin Melissza is részt vehetett, hála a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak.

 

Melissza