Mintegy 30 új munkahely várható Nyíregyházán

NyíregyházaA ContiTech vizsgálja egy új kaucsuk-keverék gyártó üzem építésének lehetőségét Nyíregyházán. A Phoenix Légrugó Technológia Kft. már üzemeltet egy gyárat, ahol 230 fővel gyártanak légrugórendszereket.

„Tárgyalásokat folytatunk a hatóságokkal. Arra számítok, hogy a döntés még az év végéig megszületik“ – mondta Hannes Friederichsen, a ContiTech Air Spring Systems ügyvezetője és a Phoenix Légrugó Technológia Kft. felügyelő bizottságának tagja, aki Nyíregyháza polgármesterével, Dr. Kovács Ferenccel is folytat megbeszéléseket. Az építkezés várhatóan jövő év elején kezdődhet, így a termelés 2012 végén indulhatna.

A németországi, hannoveri székhelyű ContiTech mintegy 5 millió eurót fektetne a keverő üzembe, amely a nyíregyházi légrugógyártást, a romániai nagykárolyi tömlőgyártást és más régióbeli ügyfeleket szolgálhatná ki. A keverékek egy részét eddig Németországban állították elő. Az új keverő üzemnek köszönhetően, a ContiTech bővítené a piac által igényelt további termelési kapacitásokat. A jelenlegi tervek szerint az első kiépítettségi fázisban mintegy 30 új munkahely létesül a régióban.

Magyarországon a ContiTech mintegy 3000 főt foglalkoztat szegedi, makói és váci gyárában. Anyavállalata, a Continental budapesti és veszprémi gyárában, valamint budaörsi értékesítési kirendeltségén összesen 3100 főnek ad munkát.  

A Continental 2010-ben mintegy 26 milliárd eurós forgalmat bonyolított, és a világ legnagyobb autóipari beszállítói közé tartozik. Kínálatával, melyben megtalálhatók fékrendszerek, alváz- és futómű-rendszerek és alkatrészek, infotainment megoldások, gépjármű-elektronika, gumiabroncsok és műszaki elasztomer termékek, a Continental hozzájárul vezetés biztonságának növeléséhez és a globális klímaváltozás hatásainak a csökkentéséhez. Emellett a Continental szakértelme a járművek közötti kommunikációs rendszerekre is kiterjed. A Continental jelenleg a világ 45 országában mintegy 160 000 főt foglalkoztat.

A ContiTech divízió a gumiabroncson kívüli egyéb gumitermékek (non tire rubber) ágazatában műszaki elasztomer termékekkel a nemzetközi piacvezetők közé tartozik, és a műanyag-technológia szakértője. Funkcionális alkatrészeket, komponenseket és rendszerek fejleszt és gyárt az autóipar és más jelentős iparágak részére. A ContiTech 27 500 főt foglalkoztat, és 2010-ben mintegy 3,1 millió eurós forgalmat bonyolított.