Nyíregyháza a Magyar Dal Fővárosa volt 2011-ben

Magyar Dal Napja2011-ben Nyíregyháza nyerte el a megtisztelő Magyar Dal Fővárosa címet. Elmondhatjuk, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Turizmusáért Egyesület szervezésében sikerült igen színvonalasan megrendezni Nyíregyházán a Magyar Dal Napját. 

Emlékezetes lesz a nyíregyháziaknak, hogy az országban egyedülálló módon 13 helyszínen, mintegy 100 előadótól hallhattak magyar dalt.

Emlékezni fognak a megnyitóra is, amikor Presser Gábor és a Cantemus Kórus – ugyancsak rendhagyó módon – együtt énekeltek el egy Illés és egy LGT számot.

De az egész országban és Európa szerte fognak emlékezni azon a 40 településen, ahol csatlakoztak a „Nyíregyházával dalol az ország” felhíváshoz. Főként az este nyolc órás időpontra, amikor a világ számos országában egyszerre csendült fel – magyarul – a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdal – erősítve ezzel a közösséget, az országhatároktól független összetartó erőt, a magyarságtudatot.

Nyíregyházán  Koltay Gergely irányításával, a Kormorán együttes és a Cantemus Kórus közreműködésével sokezres tömeg énekelt akkor este a főtéren.

Mindez nem valósulhatott volna meg a szervezők és önkéntes közreműködők  önfeláldozó segítsége és lelkesedése, a cégek és magánszemélyek önzetlen támogatása nélkül.

Nyíregyháza ismét bebizonyította, hogy az igazán fontos és nemes célokért hatalmas erőket tud megmozgatni és olyan széleskörű összefogásra képesek az itt élő emberek, ami példaértékű.

Ezért köszönet illet minden egyes résztvevőt és közreműködőt. A támogatókat, a helyszínek házigazdáit, a műsorvezetőket, akik valamennyien társadalmi munkában dolgoztak, a szervezőket és nem utolsó sorban az előadóművészeket és amatőr együtteseket, akik mind-mind hozzájárultak a sikerhez. Köszönet illeti a sajtó munkatársait, akik figyelemmel kísérték és hitelesen tudósították az eseményeket és köszönet illeti a nyíregyházi embereket is, akik befogadták ezt a kezdeményezést és megmutatták, hogy Nyíregyháza méltán lehet 2011-ben a Magyar Dal Fővárosa. 

Iványi Tamás, a vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar karnagya a csatlakozási szándékukat közlő levelében így fogalmazott: 

„Szárnyaljon a dal, és éljen Nyíregyháza, annál is inkább, mivel kitűnő kórusaival, nagyszerű karnagyaival mindig is a dal egyik fővárosa volt!

Szeptember 14-én Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere és Cservenák László a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Turizmusáért Egyesület elnöke, a Magyar Dal Napja nyíregyházi főszervezője emléklapot adtak át mindazoknak, akik munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak a sikerhez.

Háttér:

Felhívásunkra írásban 40-en jelentkeztek, volt, aki az utolsó pillanatban. 

Íme a lista:

1.Csongrád Megye Önkormányzata szeretne csatlakozni a "Nyíregyházával dalol az ország" - elnevezésű kezdeményezéshez.

2. Erdőkertes Község, az Erdőkertesi Faluház és Könyvtár szervezésében csatlakozik a „Nyíregyházával dalol az ország” elnevezésű kezdeményezéshez.

3. A Kozárdért Alapítvány szervezésében jelentkezünk  a Dalol az ország elnevezésű kezdeményezéshez. Kozárd egy kicsiny falu Nógrád megye közepén. Alig 180 fős lakosa kíván együtt dalolni az országgal.

4. Csatlakozunk a szeptember 11-i együtt énekléshez. Monoron és környékén szervezzük az eseményt. 

5. Örömmel vettük kezdeményezésüket, melyhez csatlakozni szeretnénk. Zagyvarékas

6. A Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. jelzi, hogy a  Magyar Dal ünnepe kapcsán Makó városa  nevében csatlakozik "Nyíregyházával dalol az ország" - elnevezésű kezdeményezéshez. Helyszín: Hagymaház előtti dísztér. 

7. Kékcse település  örömmel csatlakozik a "Nyíregyházával dalol az ország" elnevezésű kezdeményezéshez, igen nagy létszámmal. 2011. szeptember 11-én este pontban 20 órakor együtt énekelünk egy nagy magyar közösséggel, megyénk, megyeszékhelyünk, és Kékcse sikeréért. Egy helyszínen fogunk énekelni, konkrétan a csodálatos Szent Erzsébet parkban. Egy éve készült, gyönyörű domboldal, ahonnan egyszerre látjuk a Tokaji hegyet, a Zempléni középhegység és a Kárpátok vonulatait.

8. Nagy örömmel olvastam felhívásukat a Magyar Dal Napjához kapcsolódóan. Tiszaszőlős egy alig 1600 főt számláló település Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tisza bal partján. A 2011. szeptember 11-re tervezett éneklő magyar közösségnek mi is tagjai szeretnénk lenni, csatlakozni kívánunk megmozdulásukhoz. 

9. Részvételi szándékunkat szeretnénk jelezni a "Nyíregyházával dalol az ország" felhívásukra. Településnév: Máriapócs, Helyszín Máriapócs főtere 

10. Ezúton jelezzük csatlakozási szándékunkat. Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény Hajdúsámson

11. Ezúton szeretném jelezni Önnek Dunaújváros Megyei Jogú Város csatlakozási szándékát, a Magyar Dal napja alkalmából elindított kezdeményezésükhöz. - Dunaújváros színes előadásokkal készül a jeles napon, melynek részét képezi majd az este 20 órakor felcsendülő magyar népdal, a "Tavaszi szél vizet áraszt" közös eléneklése.

12. Salgótarján

13. A mendei művelődési ház szervezésében mi is csatlakozunk ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez. Bár igen szerény keretek között, de este nyolckor a mendeiek közössége is együtt dalol majd Önökkel, az Országgal!

14. Túristvándi Község nevében szeretnénk csatlakozni a "Nyíregyházával dalol az ország" elnevezésű kezdeményezéshez! 

15. Nyírvasvári település lakosai is csatlakozni kívánnak 2011. szeptember 11-én este 20 órakor a Magyar Dal Napján a "Nyíregyházával dalol az ország" elnevezésű kezdeményezéshez. 

16. örömmel csatlakozom kezdeményezésükhöz és szeptember 11-én este nyolc órakor biztosan elénekelem itt a hollandiai Haarlemben a "Tavaszi szél vizet áraszt" kezdetű gyönyörű dalt. Hogyisne tenném ezt meg, hiszen ezen a napon ünnepeljük a feleségemmel a 18-ik házassági évfordulónkat és ezt a dalt 18 évvel ezelőtt is elénekeltük a lakodalmunkon

17. Balatonfüred Tisztelt Polgármester Úr! …Mi, balatonfürediek is szeretnénk csatlakozni a csodálatos /szept.11.-i/ kezdeményezésükhöz! Szívem egy része Nyíregyházáért dobog! Üdvözlöm!

18. Kárpátalja, Nevetlenfalu - Úgy döntöttünk itt Kárpátalján azon belül Nevetlenfaluban az nap fogadjuk községünkben a Kárpátalja Expressz monarchia vonatot. Ezek után estére 20:00 kor egy utcabállal zárjuk falusi ünnepségünket. Csatlakoznánk ehhez a kezdeményezéshez. Mi is 20:00 kor elénekeljük a település lakosaival együtt a " Tavaszi szél vizet áraszt" című magyar népdalt.

19. Újszász - Az újszászi Városi Művelődési Ház és Könyvtár csatlakozik a felhíváshoz. A résztvevők létszáma kb. 100 főre tehető.

20. Kesztölc - Örömmel tájékoztatom hogy az „Alkossunk egy nagy, éneklő magyar közösséget, daloljunk együtt a Magyar Dal Napján!” akcióhoz Kesztölc község is csatlakozik.

21. Ógyalla, Szlovákia – A Csemadok Ogyallai Alapszervezethez szeptember 5-en jutott el a "Nyíregyházával dalol az ország" - c. felhívás.   A kezdeményezést nem csak e kulturális szervezet vezetősége, hanem a felvidéki kisvaros polgármester asszonya és a helyi művelődési központ igazgatónője is nagy elismeréssel és örömmel fogadta. 

22. Koltó - A koltói Nénokut kulturális egyesület, községünk nevében jelentkezünk a Nyíregyházával Dalol az Ország elnevezésű kezdeményezéshez. Koltó egy erdélyi község Máramaros megyében, nagyon sok nyiregyházi polgár ismeri már. Mi is együtt dalolunk a Kárpát medencei magyarokkal. 

23. Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet Baráti Társasága

24. Vác városa is csatlakozik a felhíváshoz és szeptember 11-én, vasárnap este 8 órakor több száz iskolás gyerek és váci polgár fog együtt énekelni a Város főterén.

25. Szeged – A Csongrád Megyei Önkormányzat szervezésében

26. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

27. Miskolc - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott az Önök által kiírt felhíváshoz. 

28. Székelyudvarhely – A székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar is szeretne csatlakozni a "Nyíregyházával dalol az ország" elnevezésű kezdeményezéshez. Erdélyi idő szerint vasárnap 21 órakor (Önökkel egy időben) fogjuk énekelni a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalunkat. 

29. Tákos község is részt kíván venni a "Nyíregyházával dalol az ország" elnevezésű kezdeményezésen. Vasárnap este 8 órakor a Faluházban jövünk össze a népdal kedvelő lakosokkal. 

30. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium 300 fővel jelentkezik a magyar dal napján rendezett Tavaszi szél.... c. népdal közös éneklésére, melyet az iskola aulájában éneklünk. 

31. Szatmárnémeti 

32. Isztambul – Magyar Kulturális és Baráti Társaság

33. Nyír-Komplett Kft., Nyíregyháza - Részvételünket szeretném jelezni a Magyar Dal Napja rendezvény keretein belül megszervezésre kerülő Nagy Éneklésre , A Nyír-Komplett Kft. és a Damjanich Lakópark együtt kívánja elénekelni kb. 200 fő részvételével a Tavaszi szél című dalt.

34. Kolozs, Erdély - A KOLOZSI HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁNCCSOPORT IS CSATLAKOZIK A KÖZÖS DALOLÁSHOZ! 

35. A vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar csatlakozik a "Nyíregyházával dalol az ország" kezdeményezéshez. Kórusunk vasárnap este szalonnasütés tüze mellett, alapítónk, Sánta Miklós, a Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója kertjében énekli majd a "Tavaszi szél vizet áraszt" (ezt itt a Tisza mellett évente átéljük) kezdetű népdalt, ami szinte minden próbánkon elhangzik a beéneklés alkalmával. Szárnyaljon a dal, és éljen Nyíregyháza, annál is inkább, mivel kitűnő kórusaival, nagyszerű karnagyaival mindig is a dal egyik fővárosa volt! 

36. Nagycserkesz - Igen, Nagycserkesz Település csatlakozik  a felhívásukhoz. Szeptember 11-én este 19.45-re hívta a település lakosságát,óvodásokat, iskolásokat, baráti társaságokat, civil szervezeteket a Polgármesteri Hivatal elé, hogy pontban 20 órakor Nyíregyházával  együtt énekelhessük a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt.

 

37. Szentegyházi Gyermekfilharmónia  

38. Sarkad városával is szeretnénk csatlakozni a Nyíregyházával énekel az ország felhívásukhoz

39. Lisszabon – Magyarok Portugáliában

40. Nagykálló
 

„Nyíregyházával dalol az ország” 2011 – eddig feltöltött videók

1. Nyírvasvári: http://www.youtube.com/watch?v=r48X3XsmsBk

2. Makó, Hagymaház: http://www.youtube.com/watch?v=QXQn0AqHkno

3. Kesztölc: http://www.youtube.com/watch?v=369NgdFoCUg

4. Szatmárnémeti: http://www.youtube.com/watch?v=HLoGomnj28M

5. Stuttgart: http://www.youtube.com/watch?v=Hzqb4ZKkLu8

6. Isztambul: http://www.youtube.com/watch?v=Evm3CJhgyXo

7. Mende: http://www.youtube.com/watch?v=FIgWP3RGJss

8. Lisszabon: http://www.youtube.com/watch?v=uP4i8dqY9pQ

9. Kékcse: http://www.youtube.com/watch?v=H5Acl4U5YjA

10. Nagykálló és Kékcse: http://www.youtube.com/watch?v=4ovyyUlJXQg&feature=related

11. Miskolc: http://www.youtube.com/watch?v=YiLUtGtewgo

12. Sarkad: http://www.youtube.com//watch?v=uMa1dI5QvdA

13. Ógyalla, Felvidék

http://www.ihurbanovo.sk/online/index.php?option=com_content&view=articl...

14. Székelyudvarhely   http://www.youtube.com/watch?v=6yHRBV6O0cU
 

Nyíregyháza

1. Vasvári Pál Gimnázium: http://www.youtube.com/watch?v=Ws6HHPcMv4Y

2. Fivérek: http://www.youtube.com/watch?v=IOiPmFAueUE

 
3. Nyír-Komplett: http://www.youtube.com/watch?v=c86cAsXEWw4

4. Kossuth tér: http://www.youtube.com/watch?v=d1tJQgmFLmo (Kölcsey Tv) vagy http://www.youtube.com/watch?v=n8yLXRLw_DQ