Kezdődik a dámbarcogás Gúthon

Sok vadász várja már türelmetlenül az októbert, hiszen akkor kezdődik a dámszarvasok barcogása. Gőzerővel készülnek erre az időszakra a Gúthi vadászterületen is, amelyet a dámszarvas tett világhírűvé. Gúthra mintegy negyven éve telepítették a dámokat az ország legjobb vadászterületeiről származó egyedekkel.

Ezt követően gyorsan kiderült, hogy nagyszerűen érzik magukat a gúthi élőhelyen. A céltudatos vadgazdálkodás eredményét mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy 1991-ben, majd 2002-ben is világrekord bikát sikerült itt terítékre hozni. Jelenleg a világranglista első harminc helyezettje között hét gúthi bika van.

A terület 1997 óta a dámállomány génmegőrzése miatt különleges rendeltetésű. Ez az egyetlen vadászterület a világon, amely két alkalommal kapta meg az Edmond Blanc-díjat, a természetvédelem, az erdőgazdálkodás valamint a vadgazdálkodás területén megvalósított összhang és egyensúly megteremtése miatt. Fontos tudni, hogy az elismerést a C.I.C. (Nemzetközi Vadvédelmi Tanács) évente mindössze egyszer adja ki az általa legjobbnak ítélt nagyvadas vadászterület részére – mondta Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

A gúthi dámállomány ezer darab körül mozog, egy bikára megközelítően két tehén jut. Évente mintegy 400 dámot hozunk terítékre, ezek közül 70-75  a lapátos bika, 40-50 a nyársas és kanalas bika, a többi tehén, ünő és borjú. A lapátosok 90 százalékát barcogásban lövetjük meg, az októberben zsákmányolt dámtrófeák érmes aránya 80 százalék körül van, az aranyérmeseké 60 százalék – ismertette Bartucz Péter, a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetének igazgatója. 

A dámbikákra továbbra is jelentős kereslet mutatkozik. A Gúthon megszokott vendéglétszám az idei barcogásra is bejelentkezett. Ez főként a külföldi vadászati kiállításoknak, valamint a Gúthról jó tapasztalatokkal hazatért vadászok hírverésének köszönhető. Augusztus végére a golyóérett bikák kivétel nélkül le voltak kötve, s ekkorra a vadászati lehetőségek 70 százalékát is sikerült értékesítenünk. Jellemző, hogy a vendégkör átalakult az elmúlt években: a Gúthra látogató vadászok harmadát mára belföldi vadászok teszik ki, de továbbra is sokan érkeznek Ausztriából, Németországból, Dániából és az idén először Litvániából is – fogalmazott  Bartucz Péter.