Rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban

futásOktóber 8-án, szombaton rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban, és ezzel együtt eldördül a startpisztoly, amely az Unilever új gyakornoki programjának őszi indulását jelzi. A vállalat hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a futást, amelynek nevezői nem csupán saját egészségükért tesznek, de Nyírbátor egészségügyi intézményeinek is segítenek.

Az I. Unilever Futás résztvevői emellett információt kaphatnak a vállalat új gyakornoki programjáról is, amelynek végzőseit állás várhatja az Unilever valamely magyarországi vagy európai egységében.

Az Unilever Nyírbátori Háztartás-vegyipari Gyára hagyományteremtő szándékkal rendezi meg október 8-án az I. Unilever-futást, amelyre mindhárom magyarországi gyárból és a budapesti központból is érkeznek a vállalat munkatársai, és mindazok, akik az egészséges életmódot legalább annyi fontosnak tartják, mint maga az Unilever. A futás nyitott, a szervezők mindenkit örömmel várnak. A I. Unilever Futás első nevezője Kovács Rita, Európa-bajnok és Világkupa-győztes úszónő, aki az esemény résztvevőivel együtt belép a vállalat világszerte mintegy 2 milliárd fogyasztóját és 163 ezer munkavállalóját egyesítő közösségébe, amelynek tagjai részt vállalnak az Unilever Fenntarthatósági Tervének megvalósításában. A résztvevők ugyanis nem csupán a saját egészségükért, de egy közös cél eléréséért is küzdenek:  ahány futó indul, az Unilever annyi flakon tisztítószerrel támogatja Nyírbátor egészségügyi intézményeit.

Az Unilever szimbiózisban a régióval

Az Unilever arra törekszik, hogy működése során kedvező hatással legyen környezetére, akár márkái révén, akár termékadományaival, vagy az olyan programjai segítségével, mint az I. Unilever futás. A vállalat mindhárom magyarországi gyára (az Unilever Nyírbátori Háztartás-vegyipari Gyár, az Unilever Veszprémi Jégkrémgyár és az Unilever Röszkei Élelmiszergyár) szoros szimbiózisban működik együtt azzal a régióval, amelyben található.

Ha takarításról van szó, a 14 ezres Nyírbátor a világ közepe. A legnépszerűbb magyar tisztítószerek közé tartozó Domestos, Cif, Flóraszept és a Coccolino is Európa egyik legmodernebb háztartás-vegyipari gyárában az Unilever Nyírbátori Gyárában készülnek. Európa unileveres háztartási súrolókrémeinek 90%-át itt állítják elő: a hazai piac mellett 30 országot szolgálnak ki innen öblítővel és tisztítószerekkel. Az összesen 338 féle termék előállításán 230 fő dolgozik, akik közül  szinte kivétel nélkül mindenki Nyírbátorban vagy a város környékén él. De a Nyírbátori Gyár nem csak dolgozóin keresztül kapcsolódik be a régió mindennapjaiba. A dolgozóknak szervezett képzésekkel, különféle támogatásokkal, vagy ha arra van szükség, adományokkal segíti a gyár Nyírbátor és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlődését. És persze az olyan programok is összekapcsolják a gyárat és a várost, mint amilyen az I. Unilever Futás. A 155 éves nyírbátori gyár udvarán pedig ma is ott áll a gyáralapításkor ültetett 155 éves platánfa, amely azt a 155 éve tartó kapcsolatot a jelképezi, amely a várost és a gyárat összeköti.

 

Unilever


Mérnökök Ligája és futás a legjobbak csapatában

Azok a középiskolások és egyetemisták, akik szeretnének egy olyan csapathoz tartozni, ahol a legjobbakkal dolgozhatnak együtt, akik arra vágynak, hogy a mindennapjaik az iskolapadból kiderülve se csupán a pénzkeresés verklijéről, sokkal inkább izgalmas kihívásokról szóljanak, azoknak október-8-án Nyírbátorban  a helyük. Az I. Unilever Futáson tájékoztatást kaphatnak arról, milyen lehetőségeket kínál számukra már bevezetett Nyírbátori Unilever Akadémia és az ősszel induló Unilever gyakornoki program, és információt kaphatnak a hamarosan induló  „Mérnökök Ligája” versenyről is. Az eseményen a diákok megismerkedhetnek leendő kollégáikkal és bepillanthatnak az Unilever mindennapjaiba is.

Az Unilever másfél  éven át tartó gyakornoki programja az őszi állásbörzékkel indul. A másfél éves program résztvevőinek lehetősége nyílik arra, hogy a nyersanyagbeszerzéstől egészen odáig megtanulják az Unilever termékek gyártásának folyamatát, amíg a termékek a boltok polcaira kerülnek. A gyakornoki program résztvevőit több lépcsős felvételi vizsgán választják ki. A résztvevők minden magyarországi Unilever Gyárban (az Unilever Nyírbátori Háztartás-vegyipari Gyár, az Unilever Veszprémi Jégkrémgyár és az Unilever Röszkei Élelmiszergyár), és más, a gyártáshoz kapcsolódó hazai Unilever egységben is gyakorlatot szereznek. Az egyes szintek teljesítése után léphetnek a képzés következő fázisába. A másfél éves gyakorlatot teljesítő diákoknak az Unilever valamely hazai egységében állást kínál. Ha az adott szakterületen Magyarországon nincs státusz, egy Európai gyártó, logisztikai vagy menedzsment egységben kaphat állást a végzős Unilever-gyakornok.

Az Unilever Nyírbátor Akadémián például az általános műveltség javítása mellett növelik a dolgozók technikai képzettségét és szakmai tudását is. A képzést a környék felsőfokú intézményeinek és középiskoláinak tanárai végzik, az Unilever pedig segít az intézményeknek tanulóik gyakorlati oktatásában. A környék kis- és középvállalkozásai is csatlakozhatnak az Unilever Nyírbátor Akadémia kurzusaihoz, ezzel a lehetőséggel az érintettek jobb gazdasági teljesítményének eléréséhez is hozzájárul a cég. A nyírbátori gyár hagyományosan jó kapcsolatot ápol helyi középiskolákkal. Számos diák tölti szakmai gyakorlatát az Unilever üzemében.  A diákok számára ösztöndíjakat hirdet a gyár, gyárlátogatáson vehetnek részt, tervezői versenyeket hirdetnek a fiatalok számára, ráadásul a legtehetségesebb diákok számára a vállalat angol tanfolyamot biztosít.