Afrika feketén - fehéren fotókiállítás a Nyír Plazában



2012. január 12 és február 16 között, Afrika Feketén - Fehéren fotókiállítás tekinthető meg a Nyír Plazában Nagy Miklós Zoltán és Novák Tamás fekete-fehér fotóiból, afrikai úti élményeikről, Marokkótól Dél-Afrikáig. 



Nagy Miklós Zoltán kétszeres Budapest-Bamako győztes, és Novák Tamás egyszeres Budapest-Bamako győztes igyekszik bemutatni ezt a csodálatos kontinenst, ahogyan ők látták, és nem ahogy az utazási magazinok próbálják beállítani. Mindenkit várunk a kiállításra, akit érdekel egy valóban objektív kiállítás, amelyet olyan emberek alkottak meg, akik egy öreg terepjáró segítségével eljutottak azokra a helyekre is, ahol még nagyon kevesen jártak.

A tárlaton közel 450db fotó látható, több országot és több kultúrát bemutatva egyidejűleg. Eddig több ezren látogatták meg a kiállítást Budapesten, és közel 1200 db - a kiállítás ihlette, afrikai témájú gyerekrajz gyűlt össze az első rajzcsere program keretében, melyeket az alkotók a soron következő Budapest-Bamako futamon eljuttatnak afrikai kisiskolásoknak, akiktől pedig haza fognak hozni cserébe rajzokat az itthoni gyerekeknek.

 

Budapest után, a vidéki városok közül elsőként, most Nyíregyházán, a Nyír Plazában lesz megtekinthető a kiállítás!

 

 

"Objektíven, amilyen a valóságban és nem úgy, ahogy az utazási magazinok oldalain láthatjuk, és nem is úgy, ahogy a hírekben, ahol általában csak a borzalmakat, az éhező gyerekeket, és hasonlókat mutatnak be. Természetesen található a képek között olyan, amelyiken megjelennek a feljebb említett jelenetek, de csak azért, mert ez is Afrika része, ez is a mindennapok részét képezik sokfelé, amerre jártunk…"