Tájékoztató az idegenforgalmi adóval kapcsolatos kötelezettségek ellenőrzéséről

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata elkötelezett híve a turizmusnak, szeretné megmutatni az idelátogatóknak, hogy városunk jókedvű, barátságos, ahol az emberek odafigyelnek egymásra, szeretnek itt élni a turisták, pedig szívesen utaznak ide, hiszen rengeteg látnivalóval várják őket. 

 

Országos és nemzetközi hírnévnek örvend a nyíregyházi Állatpark, Sóstógyógyfürdő, a nyári időszakban megrendezésre kerülő Vidor fesztivál, amelyre sok bel-és külföldi vendég érkezik.
 
A szállásadók felkészültek az ideérkező vendégek fogadására, bízunk benne, hogy ezt a nagyszámú turistaforgalmat tükrözni fogja az idegenforgalmi bevételünk is, amely egyfajta mérőszáma a város turizmusának.
 
Az idegenforgalmi adóban azonban vannak még tartalékok, így ennek feltárása érdekében az Adóosztály már 2011. évben szezonvégi ellenőrzést tartott, elsősorban a Sóstógyógyfürdő üdülő övezetében lévő szálláshelyeken.
 
Az ellenőrzés elsődleges célja azonban nem a szankcionálás volt, hanem a prevenció, a szállásadók figyelmének felhívása, segítése az idegenforgalmi adóval kapcsolatos bejelentkezési, bevallási, dokumentációs kötelezettségük szabályszerű teljesítése tekintetében. Ennek figyelembevételével az ellenőrzés elsősorban a nyilvántartás vezetésének ellenőrzésére irányult.
 
A figyelemfelhívás és a vendégforgalom ellenére a várt hatás az idegenforgalmi adóbevallások tekintetében elmaradt. 
 
2012. évben szigorítás várható az ellenőrzések során. Az önkormányzat az eddigi gyakorlatnak megfelelően adóellenőrei útján ellenőrizni fogja az idegenforgalmi adó beszedését, vendégkönyv vezetését, valamint az engedéllyel nem rendelkező szállásadókat.
 
Kérjük a bérbeadók jogkövető magatartását, az ellenőrzések során a megértő  együttműködést, a fizetési kötelezettség önkéntes teljesítését, mivel az ebből származó bevétel Nyíregyháza város bevétele, amelynek minden egyes forintjához az állami költségvetés további  1,50 forint támogatásban részesíti városunkat, amelyet a turizmus fejlesztésére és városunk arculatának formálására használ fel.
 
Rengeteg bejelentés érkezett/érkezik minden nap az Adóosztályhoz az adót elkerülő szállásadókról, azok módszereiről, amelyeket a hivatal nem nézhet tétlenül. Ezért akik ilyen jellegű tevékenységet végeznek, azok a szezon elején még lehetőséget kaptak a bejelentkezésre és a bevallási kötelezettség teljesítésére.
 
Felhívjuk az érintettek figyelmét az adóbevallási és fizetési kötelezettség teljesítésére, ugyanis a mulasztóknak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény szabályai szerint számolniuk kell az Adóosztály ellenőrzési tevékenysége során alkalmazott hatósági eszközök teljes tárházával és annak minden következményeivel.
 
Bevallási kötelezettség elmulasztása miatt magánszemély 200 eFt-ig, más adózó 500 eFt-ig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. A bevallani elmulasztott adó (adóhiány) esetén adóbírságot kell fizetni, amely az adóhiány 50 %-a, valamint késedelmi pótlék kerül felszámolásra.
 
 
 
 
 
 
 
                                                                                                  Dr. Polgári András
                                                                                                      osztályvezető