A munka meghozta zöldségét - Élelmiszerlavina Érpatakon

Harmadik alkalommal hirdették meg a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Kft. közös pályázatát, amelynek keretében idén 23 önkormányzat és alapítvány kap támogatást helyi zöldségek termeléséhez. Ebben az évben a nyertesek között szerepel Érpatak Község Önkormányzata is, amely a Program keretén belül, mintegy 25 család mindennapi megélhetését tudja segíteni.

 

Az Élelmiszerlavina Programba bevont 5 hektárnyi területen uborkát, salátát, paradicsomot és karfiolt vetettek el. Az idei időjárás nem volt a legoptimálisabb a mezőgazdaság számára, ezért az idei termés némileg elmaradt az átlagtól. A programban résztvevők – közmunkások és önkéntesek - a nehézségeket legyőzve nagyon örülnek, hogy részesei lehetnek az Élelmiszerlavinának, amivel másoknak és a családjuknak is egészséges, gondosan megtermelt zöldségeket tudnak biztosítani.
 
„A Programban résztvevők szívesen dolgoztak a földeken. Nagy motiváció volt az újdonsült termelőknek, hogy a munkájuknak köszönhetően egészségesebb alapanyagokból tudnak ételt készíteni gyermekeik számára. Sokan kedvet is kaptak az Élelmiszerlavina kapcsán az otthoni termeléshez, ahol az idén megszerzett tapasztalatokat tudják majd hasznosítani.” - számolt be Orosz Mihály Zoltán a Község polgármestere.
 
„Nagy örömmel tölt el, hogy az Élelmiszerlavina Programnak köszönhetően kialakult helyi összefogásnak a Syngenta is részese lehet. A résztvevőknek és a koordinátoroknak további kitartást kívánok, remélem a most szerzett tapasztalatokat majd később az otthoni konyhakertekben is tudják hasznosítani.” - nyilatkozta Czigány Tibor, a Syngenta Kft. ügyvezetője.