Különleges kiállítás a Bencs Villában

Eddig soha sehol nem látott portrék láthatóak a Móricz Zsigmond Színház férfi színészeiről decemberben a Sóstói úti Bencs Villa Európa termében. A város színtársulatának tagjait több művész is megörökítette. Lőrinci Anikó, Nagy Attila, Tóthné Kun Andrea, Molnár Ágnes, Nagy Mariann és Holecskó János kimondottan a Bencs Villa számára készítette el szén- és grafitrajzait, amelyek előadás közben és magánszemélyként, utcai viseletben is ábrázolni próbálják Thalia elhivatottjait.

 

A tárlat december 6-án nyílik 16.30-kor, de év végéig megtekinthető hétköznap 8 és 16 óra között. A belépés ingyenes.
 
 
Könyvbemutatóra épülő kerekasztal-beszélgetés
 
 
A nyíregyházi születésű Balla M. Anna megrázóan szép új könyvét mutatják be december 6-án 17 órakor a Bencs Villában. „Szeretel” címmel látott napvilágot az írónő gyermekkori barátnőjének utolsó két évét végigkövető, szinte dokumentumregényszerű műve. A halált mint az élet részét ecsetelő könyv rendeltetése nem az elrettentés,sokkal inkább a téma lírai módon való tálalása. A szerző célját szakemberek segítik megértetni és elfogadtatni a nagyközönséggel, hisz lelkész, pszichológus és sebész beszélget majd a pusztító kórról, a rákról és az elmúlásról. A beszélgetést költemények és egyházi énekek oldják majd Kas Szilvia és Vasas Bence Barnabás előadásában.
 
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
 
 
Színjátszó szakkörösök vetélkedője
 
 
Thalia kedvence címmel rendeznek vetélkedőt a színészet ifjú képviselői számára december 13-án 10 órától a Bencs Villában. Az Arany János Gimnázium, a Zrínyi Ilona Gimnázium és a Vasvári Pál Gimnázium diákjai rögtönzésből, kreativitásból, beszéd- és mozgástechnikai feladatokból, valamint színház- és drámatörténeti kérdésekből mérettetnek meg szakavatott zsűri előtt. Az iskolák csapatait mentorok fogják irányítani, mégpedig a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagjai: Horváth Réka, Tóth Károly és Budai Zsófi. A mókás kihívásokkal is nehezített programra szeretettel várják a színházrajongókat.