Kínai delegáció járt Szabolcs megye alelnökénél

 

Magas rangú kínai delegáció érkezett Nyíregyházára. A Heilongjiang Tartomány kormányzó-helyettes által vezetett delegáció tagjai a megyei önkormányzat meghívására érkeznek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, és folytattak tárgyalásokat, ismerkedtek befektetési lehetőségekkel és előkészítették  az együttműködési megállapodásban foglalt konkrét további lépéseket.
 

 

 
Szabolcs megye önkormányzata és Heilongjiang Tartomány között 1996 óta van kapcsolat, mely megerősítésére 2007-ben együttműködési megállapodást írtak alá. Ez öt évre szólt, ennek megújítása vált aktuálissá. 
Az elmúlt 17 évben rendszeres kapcsolatot alakítottunk ki. Az évenkénti üzletemberekkel kiegészült megyei politikai delegációk látogatása és viszontlátogatás a politikai jelentőségén túl számos üzleti lehetőséget adott a megyei vállalkozások számára. Delegációink, üzletembereink, szakértőink rendszeresen – kölcsönösen - részt vettek különböző rendezvényeken, a Harbin Expon, illetve a megyénkben a korábbi években rendszeresen megszervezett Kelet-Nyugat Expon, és szakmai találkozókon, látogatásokon. Megyénk és Nyíregyháza város delegációja hagyományosan csaknem minden évben részt vesz a Harbin Nemzetközi Kiállításon, ahol a szűk körű politikai delegáció kíséretében üzletemberek képviselik térségünket.
 
A megyénkből az elmúlt években különböző  szakmai területeket képviselő – orvosok, kutatók, mezőgazdasági, oktatási, kereskedelmi, logisztikai - szakemberek vettek részt ezeken a programokon.
 
Az évek során kialakult politikai támogatottság, és kölcsönös bizalom megalapozta, hogy az elmúlt időszakban az együttműködés több területen erősödött és intézményesedett. Tevékenységünket mind a nagykövetségek, mind a gazdasági szereplők nagyra értékelik.
 
A megyei intézmények, és vállalkozások között kialakultak a partnerkapcsolatok, melyek céljait kétoldalú együttműködési megállapodásokban rögzítették, s azok mentén valósítják meg. Ezek közül kiemelhető a Jósa András kórház, és a Nyíregyházi Főiskola tudományos, kutatási projektje.
 
A közgyűlés elnöke szorgalmazta az eddigi tapasztalatok összegzését, ill. javaslatok, konkrét projektek megfogalmazását.
 
  • Európai Uniós partnerségi kapcsolatok előmozdításában
  • logisztika
  • közigazgatás-jó állam,természeti erőforrások-mezőgazdaság,vízés környezetvédelem, gazdaság-kereskedelem és befektetés, városüzemeltetés-smart city,oktatásés K+F+I
  • közös vegyesvállalatok
  • cserekapcsolatok
  • megújuló energiaforrások
  • közös stratégiai koordinációs bizottság létrehozása