Közös verses CD-t adott ki a Móricz Zsigmond Színház a Mustárház

A Móricz Zsigmond Színház és a Mustárház kapcsolata több évre nyúlik vissza. Minden évben a Költészet Napja alkalmából a színház színművészeinek előadásában verseket hallhat a közönség a Mustár Rádióban 24 órán keresztül.

 

Ennek az együttműködésnek a részeként jött az ötlet, hogy idén ezt a napot egy CD-vel is emlékezetessé tehetnénk.  A Móricz Zsigmond Színház színészei által előadott versek listáját a Színház művészeti tanácsadója állította össze, a felvétel a Mustár FM stúdiójában készült, aminek a háttérmunkálatait a rádió szakemberei végezték. 
 
A kiadvány nyomdai előkészítését is közösen végezték el az együttműködők: a Színház munkatársainak útmutatásával a Mustárház tervezte meg a CD-papírtokot. A verses CD-ből 500 darab került kiadásra. Az Mustárház és a Móricz Zsigmond Színház közös tervei között szerepel a közeljövőben, a középiskolásokkal megismertetni és megszerettetni mind a versek, mind a színház világát, például közös rendhagyó irodalmi órák keretein belül.