Szabolcsban is elrajtolt a Mi vagyunk Európa! programsorozat

Öt iskolából 13 csapat, összesen 66 diák versenyzett az ibrányi járásból a Mi vagyunk Európa! programsorozat első szabolcsi állomásán. A Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kiterjedő vetélkedősorozat első szabolcsi elődöntőjét április 26-án rendezték meg Ibrányban.

 

Az elődöntőn Berencsi Béla, Ibrány város polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
 
A versengő diákok játékos vetélkedőkön mérkőztek meg egymással. Volt Európa-kvíz, Európából jöttem villámjáték, ételfelismerő verseny és sok más, az Európai Unióhoz kapcsolódó szórakoztató játék.
 
 
A Fesd meg Európát! Rajzverseny ibrányi elődöntőjét a Mazsolák csapat nyerte meg, a Gégényi Általános Iskolából. A győztes csapat egy 10 000 forint értékű sportszercsomagot nyert, az első három helyezett oklevelet kapott kiemelkedő teljesítménye elismeréséül.
A legtöbb kérdőívet összegyűjtő iskola egy lézernyomtatót vihetett haza, a kérdőívgyűjtő verseny nyertese az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, amely összesen 726 darab kérdőívvel szerezte meg az első helyezést.
 
 
A Külügyminisztérium, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által közösen indított program további 24 elődöntője 2013. május 21-ig kerül megrendezésre Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 24 járásában.
 
A rajzversenyre beküldött pályaművekből kiállítás nyílt, amely 2013. május 1-ig megtekinthető az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtárban.