Támogatás az autisták életminőségének javítására és foglalkoztatásának növelésére

A kormány két programmal összesen kétmilliárd forintot biztosít az autisták életminőségét javító hálózat kiépítésére, továbbá az autisták és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

 

  Balog Zoltán ismertette: március végétől június végéig lehet jelentkezni egy 1,2 milliárd forintos keretösszegű pályázatra, amelynek célja, hogy infrastrukturális fejlesztések támogatásával járuljon hozzá az aktív korú autisták, valamint a más, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztathatóságának növekedéséhez.

 
    A pályázat további célja a pályázó szervezetek infrastrukturális fejlesztése, a foglalkoztatás bővítése és olyan szolgáltatások megvalósítása, amelyek lehetővé teszik az autizmussal élők szocioterápiás tevékenységének és foglalkoztatásának hatékony, hosszú távú fenntarthatóságát.
 
    A miniszter hozzátette, február elsejétől április végéig tart egy 800 millió forintos keretösszegű szakmai tanácsadó projekt, amely az autizmussal élőket készíti fel a munkavállalásra és az önállóságra, valamint erősíti az autizmussal élők integrációjának elfogadását.
 
    Balog Zoltán elmondta, a korábban rendkívül ritkának tartott autizmus az egyik leggyakoribb fejlődési zavar. Nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a népesség mintegy egy százaléka lehet érintett. A kormány fontosnak tartja, hogy ez a korábbiakban elhanyagolt terület társadalmi súlyának megfelelően részesüljön a fejlesztési forrásokból.
 
    Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár ismertette, hogy a pályázat segítségével várhatóan 300-400 autista és megváltozott munkaképességű fogyatékos ember foglalkoztatását tudják biztosítani.
    A pályázatot 50 és 100 milliós forintos pályázható összegekkel írták ki. A kisebb értékhatárnál a létszám 40 százalékában öt évig autista embereket kell foglalkoztatni, 18 hónapig pedig megváltozott munkaképességűeknek kell munkát biztosítani. A 100 milliós értékhatárnál mindkét fogyatékossági csoport foglalkoztatását öt évre kell garantálni.
 
    Az autizmus világnapját minden évben április 2-án rendezik meg, ekkor számos középületet világítanak meg kék színnel, így Magyarországon az Országház kupolája és a tatai vár is kékbe borul, csakúgy, mint a londoni Big Ben, a párizsi Eiffel-torony és a római Colosseum.
 
    Tatán, a Fürdő utcában 2001-ben nyílt meg az Esőemberekért Egyesület Szent Gergely lakóotthona, ahol fiatal felnőttek élnek, fejlesztő és gondoskodó környezetben.
 
 
MTI hír