Secondary menu


Kiemelt cikkek

A Hajléktalan Jézus szobra hirdeti feladatunkat – Kisvárdára érkezett az együttérzés szobra

A Hajléktalan Jézus szobra hirdeti feladatunkat – Kisvárdára érkezett az együttérzés szobra Kisvárdán a Szent Péter és Pál Nagytemplom előtt helyezték el két napra a Hajléktalan Jézus szobrot november 20-án. Az együttérzés jelképévé vált alkotást ökumenikus imádsággal és gyertyagyújtással fogadták.

Újból sikeres volt a Megyei Filmszemle

Újból sikeres volt a Megyei Filmszemle Az immár hagyományosan a NYÍRI AFK Egyesület által minden páratlan évben megrendezésre kerülő megyei (amatőr és független) filmes szemle idén újból sok sikert hozott.

Novemberi programok a nyíregyházi könyvtárban

A Móricz Megyei és Városi Könyvtár 2017. novemberében is számos érdekes probrammal várja a kultúra iránt érdeklődőket.

Őszi madárderűs napok a nyíregyházi Szelkó-tónál

Az E-misszió Egyesület 2017. november 9-12. között ismét őszi madárgyűrűző napokat szervez a nyíregyházi Szelkó-tó mellé, ahová szívesen hívja a természet és madarak nyugodt kikapcsolódásra vágyó barátait A természetvédelmi program minden érdeklődő számára nyitott, különösen a szombati (november 11.) családi napon.

Tiszatelek a folyóparti gyöngyszem - bringával és fényképezőgéppel árkon bokron át

Tiszatelek a folyóparti gyöngyszem - bringával és fényképezőgéppel árkon bokron át 2017 november 10-én 16:30 perctől nyílik meg Kazai Béla "Tiszatelek a folyóparti gyöngyszem - bringával és fényképezőgéppel árkon bokron át" című fotókiállítása, a Móricz Zsigmond Könyvtárban.

Chili Paprikaevő Verseny Nyíregyházán!

Szereted, ha a paprika nagyon csíp? Szereted a kihívásokat? Ezt a péntek esti programot Neked találták ki! Gyere és versenyezz! Szólj chili-fan ismerőseidnek is!

 


Galériák

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban

DIÓTÖRŐ HERCEG a nyíregyházi színházban 2017. október 13-án mutatták be Olt Tamás rendezésében a Diótörő herceg című mesejátékot a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.

Sherlock Holmes - A sátán kutyája

Sherlock Holmes - A sátán kutyája előadás 2017. szeptember 9-én (szombat) nagy sikerrel mutatták be a Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

VIDOR 2017 - a mi szemünkkel

VIDOR 2017 - a mi szemünkkelA 16. VIDOR, vagyis a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje 2017 szeptember 2-án hatalmas tűzijátékkal ért véget. Idén is remek darabokat láttunk a színházban, és érdekes koncertekbe hallgathattunk bele a belvárosban. Képes összeállításunkban egy kis egyveleget kaphatnak az elmúlt több mint 1 hét hangulatából, valamint megtudhatják, hogy az elmaradhatatlan karikaturisták hogyan látták a 2017-es VIDOR egy-egy mozzanatát.

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon

Legyetek jók, ha tudtok! a Szabadtéri Színpadon 2017. július 7-én folytatódott a nyíregyházi Szabadtéri Színpad programsorozata a "Legyetek jók, ha tudtok!" című színdarabbal, amely a Budaörsi Latinovits Színház produkciója.

A Gyöngyhajú lány című Omega musical a Szabadtéri Színpadon

 2017. július 1-jén az ExperiDance Gyöngyhajú lány című Omega musicallel folytatódott a Szabadtéri Színpad programsorozata.

A Főfőnök

A Főfőnök Lars von Trier A FŐFŐNÖK című komédiáját, Kovács Krisztina adaptációja nyomán Koltai M. Gábor rendezésében mutatták be 2017. április 1-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Epebetegségek diétás kezelése

 Mik az ajánlott és kerülendő ételek és nyersanyagok, epeműtöttek, epebetegségben szenvedők számára? Hogyan készítsük el ezeket az ételeket?

 

 

Mik az ajánlott és kerülendő ételek és nyersanyagok, epeműtöttek, epebetegségben szenvedők számára? Hogyan készítsük el ezeket az ételeket?

 

Görccsel járó epekőroham és epeműtöttek diétája:

1. nap folyékony állagú étrend. Szűrt gyümölcslevek, zöldséglevek, vizes gyümölcsturmixok, limonádé, tea, szénsavmentes ásványvíz.

2. nap szénhidrát beépítés tea, barackjam, méz, pirítós, kétszersült, pirított dara, pászka, főtt burgonya, héjában sült burgonya, főtt rizs, tejmentes alma-barackmártás, háztartási keksz, babapiskóta, rizs-zab-daranyákleves, sárgarépafőzelék tejmenetesen, tejmentes tök vagy burgonyafőzelék, zöldségpüreleves (karalábé karfiol mentes).

3. nap: fehérjebeépítés: sovány tej, tea, vizes gyümölcsturmixok, kefir, natúr vagy barackos joghurt, natúr túró, reszelt zsírszegény sajt –Tolnai, Túra, Anikó, Óvári, Mozzarella,- tök-patiszon- cukkini főzelék, háztartási keksz, babapiskóta, zöldségpüreleves (karalábé karfiol mentes), főtt vagy zsírmentesen sütött pulyka csirkemell bőr nélkül, sovány hal, húsgombóc.

4. naptól: zsír és fűszerszegény puffasztó élelmiszereket nem tartalmazó étrend tartása javasolt

 

Ajánlott és kerülendő nyersanyagok

 

Zöldség és főzelékfélék:

Ajánlott:

Sárgarépa, petrezselyem, zeller, saláta, cékla, patiszon, padlizsán, cukkini, spágra, tök, paraj, burgonya, rizs, zöldbab és zöldborsó pürésítve, paradicsom hámozva, valamint egyéni érzékenységtől függ, hogy az uborkát hámozva, a sóskát, a paradicsomot hámozva el tudja-e fogyasztani?

Kerülendő:

káposzta, száraz hüvelyesek, bab, borsó, lencse, karalábé, karfiol, brokkoli, kinai kel, kukorica, zöld és fűszerpaprika, hagyma.

 

Gyümölcsök:

Ajánlott:

alma, birsalma, körte, őszi-kajszi barack, banán, egyéni érzékenység függvénye: citrom, narancs, grape-fruit, mandarin,

az apró magvas gyümölcsök mag nélkül átszűrve lének fogyaszthatók: málna, kiwi, egres, eper, szeder, ribizli.

Kerülendő:

olajos magvak, (mandula dió mogyoró), szilva, dinnye, cseresznye, szőlő, meggy, naspolya.

 

Pékáruk:

Ajánlott:

A graham valamint félbarna és fehér kenyér fogyasztása ajánlható hamlet puffasztott búza-rizsszeletek, Abonett, piskóta.

Kerülendő:

magvas készítmények., a kakaós csiga, tepertős pogácsa, lekváros táska, búrkifli, cukrozott pékáruk-fornetti, túrós batyu, a vajas pogácsa, sajtos rúd, fánk-képviselőfánk, linzertészták, hájastészták, kelt tészták., friss kenyér.

 

Húsok, húskészítmények:

Ajánlottak

az alacsony zsírtartalmú a bőr nélküli baromfihús (comb és mell) marhahús (hátszín-felsál,) hal (busa, lazac, hering, harcsa,) pulykahús, a felvágottak közül a gépsonka, sonka felvágottak, baromfifelvágottak, párizsi, virsli, krinolin.

A sertéshús elkészítése esetén csak a karaj és a comb ajánlható.

Kerülendők

zsíros sertés-liba-kacsa-marha-húsok, belsőségek-velő, szalonnák, tepertők, kolbászok, hurkák, disznósajtok, téli szalámik, (Pick, Rákóczi stb..), löncshús, vörösáruk, mortadella, kenőmájasok, májkrémek, halikra), olasz-soproni felvágott, füstölt pácolt készítmények.

Tej tejtermékek:

Ajánlottak

a zsírszegény valamint a csökkentett zsírtartalmú tej és tejtermékek.

Pl: a sovány tej, 1.5%-os-kék- amennyiben fogyasztása nem okoz panaszt, (egyéni érzékenység függvénye) zsírszegény túró –Bakony-, kefír, joghurtok közül a natúr, a barackos, az almás joghurt,

sajtok közül: a Tolnai, Köményes, Túra, Óvári, Mozarella-sajt, Anikó sajt, Medve light sajt.

Kerülendő

zsíros tej és tejtermékek: házi tej, 20%-os tejföl-piros-, tejszín, juhtúró, vaj, zsíros és ömlesztett sajtok, (trappista, pálpusztai Camambert,), valamint a füstölt sajtok, krémek.

 

Tojás: fogyasztása nem javasolható.

A sertés-liba-kacsazsír fogyasztása még az ételek elkészítésénél is tilos!

Az olaj és a margarin csak kis mennyiségben alkalmazható kizárólag az ételek elkészítésére.

 

Italok: szénsavmentes ásványvíz, zöldséglé (sárgarépa), szűrt gyümölcslé, (alma) fogyasztása ajánlott.

Ajánlott napi mennyiség : 2l.

Kerülendő: az alkohol, kávé szénsavas italok fogyasztása.

 

Ételek elkészítése

 

A zsír és sószegény ételkészítési módok javasolhatók.

Nem ajánlott az erős fűszerek alkalmazása. (bors, fűszerpaprika, chilli, mutsár, majonéz, torma, stb..)

Kerülendő: a bő zsírban-olajban való sütés, (pl.:sült burgonya), pirítás, tejfölös habarás, tejszínel való sűrítés, (pl.:krémlevesek), zsíros rántás készítés.

 

Zsírszegény ételkészítési eljárások amelyek alkalmazása ajánlott: a párolás, főzés, gőzölés, alufóliában mikróban, sütőzacskóban való elkészítés, Wok, cserépedény, grill, valamint a Római-tál.

A látható zsírt távolítsa el a hús készítés előtt. A rántás helyett alkalmazhat zsírszegény habarást, kefírrel, joghurttal, vagy saját főzőlével is sűríthet

A rántást el lehet készíteni diétásan is: a lisztet szárazon megpirítjuk, majd pár csepp olajat teszünk hozzá, vagy egyszerű rántást is alkalmazhat: liszt hozzá a főzőlé vagy kefír.

 

Javasolható ételcsoportok: túró gombóc, alma és barack befőtt, zöldség leves, zsírszegény sajtok, zsírszegény húsok húskészítmények, sovány hal, húsok zsírszegényen elkészítve, sárgarépa, tök, petrezselyem, buronya, rizs, piskóták. (az ajánlott módokon elkészítve)

Kerülendő ételcsoportok: krémlevesek, bő zsírban sült ételek, majonézes saláták, alkoholtartalmú készítmények, erős csípős ételek, puffasztó zöldségek-gyümölcsök (hüvelyesek) kelt tészták, tejszínnel vajjal töltött tészták, zsíros húsok tejtermékek.

Erős csípős fűszerek alkalmazása kerülendő! (bors, ketchup, chilli, mustár, majonéz, stb… kerülendő a magyaros rántás készítése, szalonnával való tűzdelés, füstölés, pácolás, pirított hagyma)

Az ételek elkészítésénél fűszerezhetjük az ételeket petrezselyemzölddel, őrölt köménnyel, kakukkfűvel, bazsaliokommal, majorannával vagy sóval.

Recept

 

Húshassé:

Hozzávalók:

  • tojás 1db
  • sertés comb darálva de lehet más sovány hús is fél kilogramm,
  • áztattott kenyér 10dkg vagy zsemle 2db
  • petrezselyemzöld,
  • őrölt fűszerkömény,

 

Elkészítés:

Az alapanyagokat összegyúrjuk és őzgerincformában kisütjük, szeleteljük.

 

 

Felhsznált irodalom:

Veressné Bálint Márta: Gyakorlati dietetika SE-EFK 2004.

Dr. Pár Alajos: Kis máj és epekönyv Medicina 1998.

 

Összeállította: Horváth Judit- dietetikus

Lektorálta: Dr. Olajos Judit PhD főorvos

 

Main menu

story | by Dr. Radut