Kerekek és kalászok

Nemrég Harászi Enikő és lelkes, „zöld kerekes” csapata meghódította a magyar tengert.

A Spirit of Balaton országos rendezvényre Nyíregyházáról lelkes kis csapatunkkal érkeztünk. A program célja 24 órán belül körbetekerni a Balatont. Izgalommal telve vágtunk neki a nem kis távnak  2013. július 6-án. A kilométeróra 222 km-et mutatott  a célba érkezésnél. Csoportunk tagjai között voltak gyakorlatlanabb bringások is, ennek dacára mindenkinek sikerült a feladatot teljesíteni.  

 
A kihívás valóban nagy volt, de a csapatszellem hamar kialakult és egymást biztatva, jó hangulatban észrevehetően fogytak a km-ek. Látnivaló akadt bőven, hiszen minden településen jártunk a Balaton körül, hol a vízpart mellett, vagy a település sétányán, olykor erdőben tekertünk. Bringáztunk nappal és éjjel (az éjszakai kivilágítás a Balaton körül csodálatos panorámát nyújtott), időnként megpihentünk, megmártóztunk a hűsítő vízben, majd újra nyeregbe pattantunk és másnap hajnalban ismét a rajtnál (most már a célban) voltunk. Nagyszerű dolgot vittünk véghez, kiváló teljesítmény volt, egy örök élmény! Büszke lehet a csapat MINDEN tagja!
 
 
Információ: www.zoldkero.hu, zoldkero@gmail.com, 70/220-38-85 
 
Bringára fel!
 
 
Kazai Béla
Zöld Kerék Alapítvány
4400 Nyíregyháza, Arany János út 7.
70/220-38-85