A szibériai tigrisek lettek a Nyíregyházi Állatpark sztárcsemetéi!

Állatparkunk, mely nem hétköznap gyűjteménnyel bír, sok Európában is ritkaságszámba menő s Magyarországon is csak itt látható fajt mutat be a nagyközönségnek.
 
Kíváncsiak voltunk hogy a tavaly született 250 állat bébi közül –melyek jó része igazi különlegesség-ki a legnagyobb kedvence látogatóinknak.
 
Ezért szavazást indítottunk a hivatalos facebook oldalunkon, hogy a 2013-ban született kölykök közül megtudjuk, hogy kinek van a legnagyobb rajongó tábora.
 
A verseny több fordulós volt, az első körben a játékosok bármely apróságra szavazhattak, majd a második körben csak a TOP 5-be került fajokra.
 
 
 
A játékban részt vevők 5 héten keresztül voksolhattak kedvencükre. Az eredmény a következőképpen alakult: a több mint ezer szavazatból, a voksok 48% -át a szibériai tigrisek, 21 % -át az ország első borneói orangutánja, 11%-át a fehér farkasok, s 10-10% át az afrikai leopárdok s a gyűrűsfarkú makik kapták, így egy esztendőn keresztül a tigris hármasikrek viselhetik az év sztár bébije kitüntető címet.
 
Irina, Anja és Yuri,a  három csíntalan csíkos nagymacska 2013 májusában születtek nálunk. Anyjuk, a 9 éves  Pamír teljes nyugalomban, a látogatók előtt hozta világra kicsinyeit, így cseperedésüket születésük óta nyomon követhetik az ide látogatók.