Még több virág Nyíregyházán

Elkezdődött az őszi virágosítás Nyíregyházán, melynek eredményeként a tavalyi évhez képest több mint 8000-rel több, csaknem 90 ezer virág díszíti majd a közterületeket. A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai 39 ezer tő kétnyári virágot, és több mint 48 ezer darab hagymás növényt ültetnek el a városi ágyásokba.

Idén is növekszik a város virágos felületeinek nagysága, hiszen a Bujtosi és a Sóstói tó partjára is illatos virágú törpe nárciszokat, tulipánt és szellőrózsát ültet társaságunk.
 
Az ültetéseket gondos tervezés előzte meg, a virág fajtáinak és színének megválasztásánál fontos szempont volt, hogy tél végétől késő tavaszig folyamatosan legyenek virágzó növények, és munkatársaink igyekeznek különleges formájú és mintázott ágyásokat kialakítani. Szeretnénk, ha a város még színesebb, a virágos felületek még kontrasztosabbak lennének, ezért minden eddiginél sokszínűbb virághagymákat ültetünk el, közöttük olyan fajtákat, melyek levelének is van díszítőértéke. A tervezést meghatározta, hogy a kiültetett virágok harmonizáljanak a helyszínek hangulatával.  Az idei évben is ültetünk olyan újdonságokat, melyek először díszítik majd a nyíregyházi közterületeket. Ilyen például a rendkívül látványos, méteres magasságú, lila virágú díszhagyma, vagy a finomságától romantikus szellőrózsa.
 
Az ültetések a Hősök terén kezdődnek, ahol 14 ezer db hagymás növényt, és árvácskát ültetnek el munkatársaink. A Hősök szobránál a város színeinek megfelelően piros és kék virágok kerülnek majd az ágyásokba. Egyébként pedig olyan színpompás virágok nyílnak majd a téren, mint a vörös, sárga, kék és fehér szemes árvácska, vagy tavasszal a citromsárga, narancs és vörös tulipánok.