Egy csata emlékékére

 930 éve megyénk területén a mai Kisvárda városához közel, döntő győzelmet aratott I.( szent ) László magyar király az országra törő kun csapatok felett.

 A legenda szerint az a dicsőség is osztályrészéül jutott László királynak - ami kevés hadvezért ért a történelem során - nevezetesen, hogy az ellenséges sereg vezérét Kutesk kun kánt saját maga győzhette le a csata során. Az úr 1085. évét írták.

 

Az ekkor még a mai Ukrajna területén élő kunok folyamatosan fenyegették az ország keleti felét - nem is tehettek egyebet -, mert az ő nyakukat is szorították más keleti népek. Szent László király (uralkodott: 1077-1095) az ország védelmében kénytelen volt több csatát is megvívni ellenük, valamint a kunokkal. Mert hol szövetséges, hol ellenséges viszonyt ápoló és az ekkor még igen nagy jelentős létszámmal rendelkező besenyőkkel szemben is.

 

A későbbiekben olyan sok legenda része lett a keresztény Európa védelmében sokat tett király, hogy az érdemei elismeréseként 1192-ben a katolikus egyház szenté avatta. Ma Ő a polgárőrök védőszentje, a lovagi erények megtestesítője Magyarországon.
 
Emlékére Kisvárdán tartották meg a III. Kisvárdai Szent László Vigasságokat. Melynek során a korhű öltözetben megelevenedett a már említett 11. századi csata, színes vigasságok közepette bemutatva a korabeli katonák életét.
 

Pásztor Miklós