A pozsonyi csata

2015, szeptember 23 - 17:05

Az i.sz. 907. év nagy próbatétel elé állította a magyar törzsszövetséget, mely a Kárpát-medencében csak nem olyan régen telepedett meg (Honfoglalás 895-ben). Kis kitekintésként a terület elfoglalása nem egyetlen időpontban történt.

895-ben csupán Erdély, a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze került a kezünkbe , de ezek a területek addig vagy a bolgárok laza fennhatósága alatt álltak, vagy egyszerűen gyepűvidéket a senki földjét képezték .Ezért is maradtak szövetségeseink a Német-Római Birodalom különböző uralkodói , akiket nem zavart ha két ellenséges nép a Bolgár-Magyar harcol egymással, sőt a magyarok remek és megbízható zsoldosnak is bizonyultak, amíg jól megfizették őket. De a mikor 900-ban Pannóniát, majd 906-ban a Morva területeket- a nagy morva fejedelemség a Német-Római  császárok hűbérese volt ekkoriban - mely a magyar betörés következtében teljesen szét is hullott -, ezt örökítette meg a fehér ló mondája is. A területeket is elfoglalták őseink, akkor a magyar szomszédság kezdett kellemetlenné válni és a válaszcsapás nem is sokáig váratott magára.

„A Gyermek” – jelzőként és korban is így minősítették -, Lajos császár ekkor - aki mint neve is mutatja -, nem volt még nagykorú és nem is uralkodott önállóan, ám a sors okos és ügyes gyámot jelölt ki számára Hattó érsek személyében aki 907-ben büntető expedíciót szervezet a rakoncátlan keleti barbárok ellen. A seregnek két fővezére is volt Luitpold bajor őrgróf, és Theotmár érsek személyében. A Bajor-Germán seregek a Duna két partján két részre osztva vonultak. A szükség kényszerítette rá őket, mert utánpótlást és élelmet csak a Dunán velük párhuzamosan futó gályákról kaptak , a magyarok ugyanis a régi nomád taktikát a felperzselt földet alkalmazták. (Az ellenség útjában mindent elpusztítottak, a kutakat betömték és az  állatokat leölték és a termést felégették.)

Az, hogy a támadósereget sikerült megosztani, taktikai előnyt biztosított a védekező és így amúgy is előnyben lévő magyarok számára a túlerőben lévő támadókkal szemben. (Egyes források a támadók létszámát 100.000 főre is teszik.) A sereg megosztottságát kihasználva az éj leple alatt mindenek előtt  Pozsonynál a Dunán horgonyzó ellenséges flottát semmisítették meg, gyújtó nyilakkal felégetve azt. Aztán előbb az érsek vezette seregrészt semmisítették meg - akkor már Európa szerte rettegett íjaikkal-, majd másnap a folyó túlpartján az őrgróf seregrésze következet, amely az utánpótlástól elvágva tehetetlenül várta sorsa beteljesülését. A korabeli források a pontos veszteséget nem írják le, de a támadósereg mindkét hadvezére elesett, valamint számos egyházi és világi úr, szám szerint 19 gróf. A magyarok veszteségei nem ismertek. Sajnos a fővezér neve sem maradt fenn valószínűsíthető, hogy Árpád, vagy az ekkor már idős vezér valamelyik fia lehetett a győztes parancsnok.

A csata jelentőségét nem lehet elhanyagolni, mert bár a Honfoglalás 895-ben kezdődött és a fent felsorolt adatokat figyelembe véve 906-ban zárult . A 907-ben zajlott Pozsonyi csatában védtük meg a megszerzett földeket és mutattuk meg a nyugatnak, hogy nem lehet egyszerűen csak semmibe venni minket . Valamint a csata hosszútávú következménye volt még az úgynevezett „ kalandozások”, amelyeket egyes emberek igyekeznek rabló hadjáratnak beállítani, de valójában a területvédelem egy formája volt, hiszen amíg a nyugatiak önvédelemre szorultak saját területükön eszükbe se jutott minket megtámadni, sőt örültek ha egy-egy évet megúsztak anélkül, hogy látniuk kellett volna a magyarok nyilait.

Pásztor Miklós