Örökbefogadó Nap az Állatok Világnapja alkalmából

Világszerte október 04-én ünnepelik az Állatok Világnapját minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halálának napja.

Szeretnénk, ha ez a Nap jó néhány kis lakónknak igazi ünnep lenne, hiszen 2015. október 03-án, szombaton ÖRÖKBEFOGADÓ NAPOT tartunk 8 és 16 óra között a Nyíregyháza, Csatorna u. 2. szám alatti Állatotthonunkban.

A legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét és beszélgetett is velük, de már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

A világnapon az állatvédők minden állat – vadon élő állatok, haszonállatok, kedvencként tartott állatok - védelmére felhívják a figyelmet. A haszonelvűségnek sok állat esik áldozatul és a kedvtelésből tartott állatokat sem mindig gondozzák, tartják felelősséggel. Magyarországon például évente több százezer "kedvenc" állat válik kóborrá.

Jó lenne, ha  minden nap október negyedike lenne és  sokkal többet foglalkoznánk az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanánk rájuk. Nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő természetről, élőlényekről.
Hadd legyen az állatok számára minden nap ünnep!
Mi is szeretnénk, ha ez a Nap jó néhány lakónknak igazi ünnep lenne, hiszen 2015. október 03-án, szombaton ÖRÖKBEFOGADÓ NAPOT tartunk 8 és 16 óra között a Nyíregyháza, Csatorna u. 2. szám alatti Állatotthonunkban.Közel 170 kutya és 55 cica várja, hogy igazán különleges ajándékot kap ezen a napon, egy CSALÁDOT!

A leendő gazdik ajándék-csomagot kapnak és sok-sok hasznos tanácsot a kutya felnevelésével, tartásával kapcsolatban.
A kölyök állatok  2 oltás megléte után, külső-belső parazita mentesen, mikrochippel ellátva fogadhatóak örökbe, míg a felnőtt társaik az aktuális veszettség oltásukkal, mikrochippel és ivartalanítva várják leendő gazdijaikat.  A kölyköket visszavárjuk kötelezően a későbbiekben ivartalanításra, melyet német támogatóinknak köszönhetően térítésmentesen végzünk el. Az örökbe fogadás díja kutyák esetében  5 000 Ft, cicák esetében 2.500 Ft.

 

Várunk Minden leendő gazdit sok szeretettel a Csatorna utca 2. szám alatti Állatotthonunk-ban, és garantáljuk, hogy egy életre szóló hű barátot és társat fognak találni maguknak!

Kutyáink előzetesen megtekinthetőek a www.allatbarat.com weboldalunkon.

Bővebb információk: Állatbarát Alapítvány
Cím: 4400, Nyíregyháza, Csatorna utca 2.
Telefon: 42/727-736
E-mail: allatbarat@allatbarat.com

A cikk gyönyörű fotóiját Lippai Ildikó készítette, a Fuxtec jóvoltából! Köszönjük!