Befejeződött az útépítés a Mérő és Majoranna utcákban

November 17-én Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, Bajnay Kornél önkormányzati képviselő és Bocskai Péter, a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője ünnepélyesen felavatták és jelképesen átadták a nagyszállásiaknak a Mérő és Majoranna utcák újonnan épített, aszfaltozott szakaszait.

A Mérő-Majoranna utca az egyik legfontosabb összekötő út Nagyszálláson. A tavalyi évben a NYÍRVV Nonprofit Kft. elkészítette az útalapot a korábbi földúton, az idei évben pedig leaszfaltozták azt 837 méter hosszan, amihez 209 m3 aszfaltot használtak fel. (Mérő u. - 450 m, Majoranna u. - 387 m). A csapadékvíz elvezetésére 182 méteren útszegély, és egy szikkasztókút is épült. 

A Mérő és Majoranna utcák burkolása bruttó 34,9 millió forintból, önkormányzati forrásból valósult meg. 
 
2015-ben 19 utcában épített utat, vagy cserélte a meglévő aszfaltszőnyeget a NYÍRVV Nonprofit Kft. A helyreállítások összesen 7,2 km hosszú útszakaszt érintenek és az Univerzum Üzletház mögött található 1395 m2-es parkolót. 
 
Dr. Kovács Ferenc kiemelte: idén összességében önkormányzati forrásból bruttó 754 millió Ft-ból újulnak meg út-, és járdaszakaszok Nyíregyházán. Ebből az útépítési munkálatokra bruttó 546,6 millió forintot fordítottak. 
 
A munkálatok során 16 útszakaszon épült új út, két helyszínen (Keskeny köz és Deák Ferenc utca) a már meglévő utak felújítására került sor, a Rozsrétbokori úton pedig útalap készült. 
 
Az építések elsősorban a külső városrészeket érintik, melyek az elmúlt évek során benépesültek, forgalmassá váltak, a burkolt utak komfortosabb életkörülményeket és közlekedést biztosítanak az itt élők számára. 
 
Út és járdaépítés jelenlegi állása:
15 útszakaszon, 4473 méteren már befejeződött az útépítés-útfelújítás Nyíregyházán. 
Jelenleg öt szakaszon még folynak a munkálatok (Bogyó - 575 m, Kincs – 1480 m, Salamonbokori u.- 520 m, Tulipán u.- 198 m, Szállási u.- 104 m).
10 helyszínen, közel 3100 méteren befejeződött a járda helyreállítás is, jelenleg még a 4-es huszárok útja 571 méteres szakaszán folynak az új járda építésének munkálatai.
 
November végéig valamennyi útszakaszon befejeződik az útépítés és felújítás:
  • Bazsalikom u. (604 m)
  • Harangozó u. (132 m)
  • Nárcisz u. (320 m)
  • Mérő u. (450 m)
  • Majoranna u.(387 m)
  • Tégla u. (226 m)
  • Kincs u. (1480 m)
  • Zivatar u. (105 m) 
  • Szállási u.(104 m)
  • Tujafa u. (760 m)
  • Tujafa köz (230 m)
  • Bogyó u. (575 m)
  • Tulipán u. (198 m)
  • Rozsrétbokori u. (460 m)
  • Salamonbokori u. (520 m)
  • Keskeny u. (85 m)
  • Körte u. (55 m) 
  • Univerzum parkoló (1395 m2) 
  • Keskeny köz (84 m)
  • Deák F. u. (575 m)
A járdaépítési program helyszínei:
  • Árpád u. (Széchenyi u.-Kiss Ernő u.) 289 m
  • Család utca 809 m
  • Móricz Zs.u. 161 m
  • Rákóczi u. (Búza tér-Vasvári P. u. között) 207 m
  • Széna tér 150 m
  • Katona u. 163 m
  • Inczédy sor 210 m
  • Kert u. (Szent István u. és Maláta u. között) 751m
  • Virág u.- 322 m
  • Négyes huszárok útja 571 m