Ételosztás Nyíregyházán

A Bige Holding Csoport idén is ételt biztosít a rászorulóknak a teljes ünnepi időszak alatt, hogy a karácsony mindenki számára meghitt lehessen. Az ételosztás december 22. és 31. között történik az Otthon Étterem START vendéglátó egységében és a Bujtosi Bujdosó Étteremben, ahol összesen 10.000 adag ételt nyújtanak a nehéz helyzetben lévő családok és egyedül élők számára.

A Bige Holding Csoport idén is ételosztást szervez, hogy azok a Nyíregyháza és környékén lakók is meleg ételhez jussanak a téli időszakban, akik számára ez nehézséget jelentene. „Mint a térség meghatározó vállalata, kiemelt figyelmet fordítunk a térség nehezebb körülmények között élő embereire. Ehhez hozzátartozik a karácsonyi ételosztás, ami, nyugodtan mondhatom, ma már hagyománynak számít nálunk, hiszen idén nyolcadik alkalommal szervezzük meg itt Nyíregyházán. Ennek megfelelően a környéken élő rászoruló családok és egyedülállók számára ételt biztosítunk a teljes karácsonyi időszakban” – mondta el Bige László, a Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatója, aki minden alkalommal személyesen is részt vesz az ételosztás elindításában.

A Bige Holding Csoport december 22. és 31. között naponta ezer, összesen 10.000 adag ételt nyújt a rászorulóknak. Az ételosztást hagyományosan a START Nonprofit Kft. bonyolítja, akik a menüsor összeállítása és az ízletes, magyaros fogások elkészítése mellett az ételek gördülékeny szétosztásában is segítséget nyújtanak. Az ételek kifejezetten olyan tápláló ételek, amelyek a téli időszakban megfelelő tápanyagot tartalmaznak, és természetesen idén sem maradhat el a nyírségi töltött káposzta sem.

„Ahogy a karácsony közeledtével szeretteink ajándékait tervezzük, ugyanolyan természetességgel készülünk ma már az ételosztásra is, hiszen közel egy évtizede ez is hozzátartozik számunkra az ünnepekhez. Büszkék vagyunk rá, hogy ebben részt vehetünk, ugyanakkor az is ugyanennyire fontos számunkra, hogy a hétköznapok során lehetőséget biztosítsunk a legnehezebb sorsú emberek számára, hogy dolgozhassanak, értéket teremthessenek” – hangsúlyozta ki Balogh Zoltán, a START Nonprofit Kft. vezérigazgatója.

Az ételosztás pontos helyszínei:
- Otthon Étterem START vendéglátó egysége (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 9/A.)
- Bujtosi Bujdosó Étterem (Nyíregyháza, Bujtos u. 34.)

A Bige Holding Csoport Nyíregyháza mellett Szolnokon is támogatja a rászorulók étkeztetését, ahol szintén ezekben a napokban kezdődik az ételosztás. A város Polgármesteri Hivatala által szervezett programban részt vállalva a cég 3000 ételt biztosít az ünnepi időszakban.