Kerékpárosbarát munkahely – még lehet pályázni

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben tizedik alkalommal hirdette meg Kerékpárosbarát Munkahely és Kerékpárosbarát Település pályázatait. A kerékpár, mint közlekedési és szabadidős eszköz népszerűsítéséért tenni kívánó önkormányzatok, cégek és intézmények jelentkezéseit április 2-ig várják.

A Kerékpárosbarát pályázatok célja, hogy a települések és munkáltatók a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a kerékpáros közlekedést a lakosok, dolgozóik és ügyfeleik számára.

A Kerékpárosbarát címet egyre fokozódó érdeklődés övezi: míg 2014-ben összesen 71 pályázó volt, addig 2015-ben már 142-en kezdték meg a pályázat kitöltését. Idén ismét van lehetőség közönségdíjat szerezni: a Kerékpáros Magyarország Szövetség Facebook oldalán található alkalmazásba (https://www.facebook.com/kermoszov/app/235858253413316/) bárki nevezheti települését és munkahelyét. A kiírók az új felületen tavaly százezer embert értek el, a tervek szerint ezt a számot idén szintén túllépik majd.

2015-ben már 122 pályázó bizonyult méltónak a Kerékpárosbarát cím viselésére. A résztvevők erőfeszítéseinek köszönhetően egyre többen ismerik fel, hogy a tudatos járműválasztás, amelyben helyet kap a kerékpározás is, számos előnyt tartogat a biciklista és környezete számára.

A pályázati anyagot elektronikusan lehet kitölteni a http://kerekparosbaratpalyazatok.hu/ oldalon, az érdeklődők a részletes feltételekről is itt tájékozódhatnak.

A Kerékpárosbarát Munkahely 2016 és Kerékpárosbarát Település 2016 pályázatok beküldési határideje 2016. április 2.