Meglepetés flashmob Nyíregyházán gyermeknapon!

A „Hétköznapi Flashmobok” nevet viselő csoport már másodjára mutatta meg, hogy kitartással, lelkesedéssel, szorgalommal és összefogással - nemes célokért küzdve - nagy eredményeket lehet elérni! Ezúttal gyermeknapon lepték meg a városlakókat pár perc vidám, önfeledt tánccal.

Az első jótékonysági flashmobot tavaly karácsony előtt tartotta a csoport, és az akkori visszajelzésekből úgy gondolták, van jövője a kezdeményezésnek! Most a Down Egyesület által működtetett Csodavár Korai Fejlesztő Centrumot és Játszóházat segítették. Pázmány Viktória, az intézmény vezetője nagyon hálás volt a segítségért: „Tudtuk, hogy minket szeretnének támogatni, de azt nem árulták el a szervezők, hogy hányan vesznek részt a megmozduláson. Ahogy szólt a zene, egyre többen lettek, és mindannyian nagyon ügyesen, a kánikulában, erőn felül, vidám arccal, mosolyogva táncoltak. Mi is pont így dolgozunk a Csodavárban a gyerekekért. A támogatás természetesen jól jött, hiszen így a Csodavár kispajtásai a korai fejlesztést új eszközökkel kipróbálva élhetik majd meg, ugyanis a felajánlott összegből technikai eszközöket és alkalmazásokat szeretnénk vásárolni.”

 

A kezdeményezés főtámogatója most is a PetBox Állateledel Bolt volt. „Mindig szívesen állunk egy-egy kreatív és jótékony kezdeményezés mellé, még akkor is, hogyha nem kapcsolódik közvetlenül a szolgáltatási körünkbe a támogatott szervezet munkája. Nagyszerű érzés, amikor azt látjuk, hogy civil emberek, önszántukból szeretnének segíteni. A cégünk alapvető hitvallása, hogy az ilyen hozzáállást teljes vállszélességgel támogassa.” - mondta Csoma József, a PetBox Állateledel Bolt tulajdonosa.

 

Helebrand Enikő, a Hétköznapi Flashmobok főszervezője hozzátette: „Nagyon sok munkával és szervezéssel jár egy-egy ilyen „meglepetés” létrehozása és kivitelezése, de amikor látjuk a közönség mosolyát, amikor halljuk a tapsokat, és a támogatott szervezet csillogó szemmel hálálkodik, az minden nehézséget feledtet. Ez egy nagy összefogás! Minél többen táncolunk, annál nagyobb összeggel segítünk. És minél több vállalkozás áll mellénk, annál látványosabbak lehetnek ezek a megmozdulások. Már készülünk a következő villámcsődületre, amihez várunk mindenkit, aki tud és akar segíteni. Akár tánccal, akár támogatóként!”
 

 

Fotó: Perme Képeskönyve