Nyíregyházán, és a megye több településén is fejleszt az E.ON

2016-ban több fejlesztés és karbantartás várható Nyíregyházán és a megye egyéb településein: villamosvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki saját beruházásban a szolgáltató. A munkálatok már elkezdődtek, és az üzem területén közel 2.020 millió forint értékben valósulnak meg.

A vállalatcsoport a Nyíregyházi Üzemében 9.800 km hosszú áramvezeték üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik, ebből 1.700 km Nyíregyházán működik. Annak érdekében, hogy a meghibásodásokat megelőzzék, a szolgáltatás biztonságát fenntartsák, a hálózati infrastruktúra fejlesztése folyamatos. A beruházások összehangolása Nyíregyháza MJV Városfejlesztési szakembereinek és az E.ON mérnökeinek együttműködését igényli.

„Komoly felelősséggel jár minden beruházás a városban. A fejlesztések összehangolása során azt kértem munkatársaimtól, és ebben partnereink az E.ON szakemberei is, hogy a lakosság előzetes tájékoztatásával, a munkálatok lehető leggyorsabb lebonyolításával tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a beruházások a lehető legkisebb fennakadást okozzák a város életében.” – mondta el Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza MJV polgármestere.

Nyíregyháza MJV és az E.ON közös célkitűzése, hogy a fejlesztések megvalósítása során a város lakosságát a lehető legrövidebb ideig zavartassa, ezért a beruházások ütemekre bontva valósulnak meg. A munkálatok elvégzését követően az E.ON minden esetben gondoskodik a környezet rendezéséről az eredeti állapotnak megfelelően. A beruházások során az elérhető legmodernebb technológia kerül beépítésre.

„Biztonság – ez az elsődleges szempontja annak a folyamatos és tervszerűen végzett beruházás sorozatnak, melynek keretében idén több mint 340 millió forintot fordítunk Nyíregyházára, illetve1.670M forintot a megye többi településére. A célunk a megelőzés – még az előtt hajtjuk végre a berendezéseink, hálózatunk megújítását, hogy az üzemzavarok száma növekedni kezdene. A rekonstrukciók végrehajtását követően újabb évtizedekig biztonságos és zavartalan energiaszolgáltatásra adnak majd lehetőséget a cserében érintett hálózatszakaszok.” – mondta el Haraszti Judit, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Z rt. vezérigazgatója.

Az első beruházások már elindultak. Többek között a Nyíregyháza Butyka-telepen új ügyfél villamosenergia ellátása érdekében végzett beruházás, valamint a Csendes utcában a középfeszültségű hálózat és a transzformátor állomás átépítése van folyamatban. Emellett hamarosan megkezdődik a Hegedű utcában a kisfeszültségű hálózat átépítése, valamint az Izabella-közben transzformátor állomás és a Pipacs utcai kisfeszültségű hálózat átépítése is.

A fejlesztési és rekonstrukciós munkák tervezésekor kiemelt hangsúlyt kapnak az idei évtől a közvilágítást érintő beruházások. Nyíregyházán elsőként a Kalevela sétány, a Vécsey köz és a Vasváry Pál utcában cserélnek közvilágítási kábeleket a szolgáltató szakemberei – ezeknek a beruházásoknak az összértéke megközelíti a 50 Millió forintot.

A közvilágítási munkák mellett továbbra is hangsúlyosak azok a fejlesztési, karbantartási munkák, amelyekkel az ellátásbiztonságot tudja a társaság továbbra is biztosítani, növelni. Az áramszolgáltatás zavartalansága érdekében több oszloptranszformátornál az elosztószekrény, középfeszültségű hálózaton pedig több oszlopkapcsoló berendezés cseréjét, valamint oszlopok és szigetelők cseréjét tervezi a szolgáltató.

A szolgáltató a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, változatlanul, 15 nappal az üzemszünettel járó beruházások előtt írásos tájékoztatást küld minden érintettnek. Ezen felül a forgalmi rend változással, útfelbontással járó beruházásokról, azok megkezdése előtt a sajtón keresztül részletes információt nyújt a társaság a legszélesebb körű tájékoztatás érdekében. A kivitelezéssel járó esetleges átmeneti kellemetlenségek miatt a vállalat kéri ügyfelei és az érintett lakosság megértését, amit előre is köszön.

 

Beruházások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Nyíregyháza mellett a megye számos pontján is zajlanak majd beruházások 2016-ban. Többek között Tiszaadonyban, ahol közel 4,2 kilométer kisfeszültségű hálózat átépítését több mint 30 Millió Forint értékben valósít meg a szolgáltató. Kiemelendő még Tiszakerecseny is, ahol 3,5 kilométer kisfeszültségű hálózat felújítását több mint 26 Millió Forint értékben végeznek el a szolgáltató szakemberei.

A megyében – Nyíregyháza városán kívül – több, mint 1.670 millió forint ér-tékben kerül sor beruházásokra és karbantartási munkákra  az idei évben.