Nyári foglalkozások a nyíregyházi erdei iskolában

Nyári foglalkozások a nyíregyházi erdei iskolában A NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája gazdag programokkal várja a gyerekeket a nyári hónapokban is. „Vár az erdő” címmel ismét meghirdettük a már hagyományos természetismereti napközis tábort.

Két héten keresztül, két turnusban közel 20 diák játékos körülmények között ismerkedett az őket körülvevő környezettel. Erdőismereti túrán vettek részt a Sóstói-erdőben, a faanyag felhasználási lehetőségeiről, a térségben előforduló madarakról tanultak. A játékos vetélkedők mellett számos kézműves foglalkozás és íjászat is szerepelt a programban.

Az erdei iskolában kialakított szabadtéri foglalkoztatóban a táborozók kipróbálhatták a kenyérsütés fortélyait, de alkalmuk nyílt tanyasi állatokkal is ismerkedni, illetve az erdőben nem haszontalan tájfutás alapismereteinek is a kipróbálására.

 

Nyári foglalkozások a nyíregyházi erdei iskolában 

 

Összességében nagyon jól sikerült a program, a gyermekek hasznosan elfáradva tértek haza délutánonként. Rajtuk kívül is sok vendégünk van ezekben a hetekben. A Nyíregyházi Önkormányzat által szervezett táborokban pihenő gyerekek is részt vesznek egy-egy erdei iskolai foglalkozáson. 5 héten keresztül közel 250-en ismerkednek a Sóstói-erdő értékeivel és az erdőgazdálkodással – tájékoztatott Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.