A XV. VIDOR Fesztivál programja

 2016. augusztus 26. és szeptember 3. között immár tizenötödik alkalommal várja az érdeklődőket Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvénnyé vált: 9 nap alatt számos helyszínen több száz program zajlik majd több tízezer ember örömére.

Cikkünk a részletes színházi programmal

 

Ahogy korábban hírt adtunk róla, a Fesztiválon a legkiválóbb hazai teátrumok játsszák az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat. Az előadások között rangos színházi versengés folyik, az öttagú zsűri Makk Károly vezetésével kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek. Néhány előadásra még kaphatók jegyek!

 

A Fesztivál zenei kínálata rendkívül kimagasló, hiszen a hazai kedvencek mellett a világ számos tájáról érkező fellépők is szerepelnek a város különböző pontjain felállított színpadok műsorában. Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: „Biztosan megtalálja mindenki a neki leginkább tetsző programot az idei évben is akár a koncertek, akár az összes többi program között. Olyan külföldi világsztárokkal is találkozhat a közönség idén a Kossuth téri nagyszínpadon, mint a világhírű BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR Szerbiából, a LOS DE ABAJO Mexikóból, SERGENT GARCIA Franciaországból és a SONGHOY BLUES Maliból. A hazai sztárok közül itt lesz többek között Rúzsa Magdi, Szabó Balázs Bandája, Péterfy Bori és a Love Band, a Honeybeast, a The Biebers, és a Budapest Bár is.

A Korzó Színpad ebben a jubileumi évben kimagaslóan gazdag programmal várja a fesztiválozókat. Itt lesz többek között a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió, a Folkfusion Band, a Bluesers és a Carpedignem is, de megtekinthetnek egy különleges Tudós Nők – Slam Poetry Show-t is.

Koncertek lesznek emellett a már jól megszokott VIDOR Kertben is, ahol kilenc napig a jól ismert dallamoké a főszerep, de várja a zenekedvelőket a Móricz kert is.

 

A város egy pillanatra sem alszik a VIDOR Fesztivál alatt, a belvárosi forgatagban karikaturisták, pantomimesek, street comedy show, akrobaták, artisták, zsonglőrök, bohócok szórakoztatják a „vidorgókat”, de idén flow show-t és elképesztő slackline bemutatót is láthatnak az extrémsport kedvelők. A Fesztiválon gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket.

 

A város főtere a Fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként több ezren nevethetik végig a legújabb magyar vígjátékokat. Filmvetítés egyébként a város több pontján is lesz, a Cinema Cityben és a Krúdy Gyula Art Moziban kedvezményes jegyárakon tekinthetik meg a legújabb kasszasikereket.

 

A képzőművészetet és irodalmat kedvelőket is várja a VIDOR Fesztivál. Idén is több kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók. A Móricz Zsigmond Színház emeleti galériájában a méltán híres Nemlétező Tárgyak Tárlata várja az odalátogatókat, de három másik helyszínen is nyílik tárlat a kilenc nap alatt. Emellett a MŰvész Stúdióban több alkalommal irodalmi kávéház és szakmai beszélgetés várják az érdeklődőket. 

 

A VIDOR Fesztivál nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis a programok 90 %-a teljesen ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye számos kistelepülésén is. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi, szívből jövő nevetés.

A részletes program megtekinthető a www.vidor.eu oldalon!