Adventi Forgatag és ünnepi programok Nyíregyházán

Adventi Forgatag Nyíregyházán A karácsonyvárás, a szeretet ünnepére történő lelki felkészülés jegyében a hagyományokhoz híven az idei évben is ünnepi hangulatot teremtő karácsonyi, vásári forgatag várja Nyíregyháza főterén a helyi lakosokat és a megyeszékhelyre érkezőket 2016. november 25. és 2017. január 1. között.

A belváros már karácsonyi díszbe öltözött, ahol színes, színpadi programok várják majd a Kossuth térre látogatókat. Az ünnepi fények, a hangulatos faházak, a tizenhat méteres fenyőfa, az ínycsiklandozó karácsonyi illatok, a halk zene együttesen teremtik meg az ünnep varázslatát.

 

Adventi Forgatag

Összesen 45 árusítási helyszínen, a hagyományoknak megfelelően dísztárgyak, ajándékok, kézműves, és iparművészeti alkotások, karácsonyfadíszek, ünnepi édességek, forró ételek és italok kaphatók a vásári forgatagban. Az árusokon és vendéglátókon kívül kézművesek és termelők is helyet kaptak a karácsonyi vásárban.
A Kossuth téren az ünnephez kapcsolódó építmények: a Mikulásház, a foglalkoztató ház, a színpad, a Betlehem és az adventi koszorú kap helyet.

 

Karácsonyi programok Nyíregyházán

 

Az ünnepi díszvilágítást november 27-én (Advent első vasárnapján) kapcsoljuk fel. A belváros díszkivilágításhoz használt égősor közel 9 km hosszúságú, de idén is világító díszfigurák, fényháló, oszlopokra szerelt díszfények és a Városházát megvilágító jégcsap függöny teszi majd még ragyogóbbá az esti városközpontot.
Ebben az esztendőben egy borbányai 16 méter magas fenyő lehetett a Város Karácsonyfája, amely közel ötven éves. Piros díszítést kap és több mint 3 km hosszú égősor világítja meg.

 

 

Kulturális és szórakoztató programok a Kossuth téren

 

A Kossuth téren felállított színpadon színes programkínálat teremt karácsonyváró hangulatot minden kedden, csütörtökön és vasárnap.
Vasárnaponként sztárvendégek szórakoztatják a közönséget – Keresztes Ildikó, Tolvai Renáta, Gáspár Laci, Dobrády Ákos –, kedden és csütörtökön helyi fellépő csoportok, iskolák növendékei kedveskednek adventi műsorral.

 

Kossuth téri adventi programok

November 27. (vasárnap) 16.30
A Nyíregyházi Cantemus Kórus előadása Köszöntőt mond: Dr. Kovács Ferenc polgármester
Ünnepi fények felkapcsolása Első adventi gyertya meggyújtása a város adventi koszorúján Ökumenikus adventi áhítat Sztárvendég: Keresztes Ildikó

November 29. (kedd) 16.30
A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Oázis Csoportjának bemutatkozása Y2K Divattánciskola műsora
December 1. (csütörtök) 16.30
Westerntánc-show a Keleti Sasokkal

December 4. (vasárnap) 16.30
Második adventi gyertya meggyújtása a város adventi koszorúján
Sztárvendég: Tolvai Renáta

December 6. (kedd) 16.30
A Reménység Hangjai és a Nyíregyházi Royal Rangers Egyesület műsora

December 8. (csütörtök) 16.30
A Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadása

December 11. (vasárnap) 17 óra
Harmadik adventi gyertya meggyújtása a város adventi koszorúján.
Sztárvendég: Gáspár Laci

December 13. (kedd) 16.30
A Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadása

December 15. (csütörtök) 16.30
A Street Dance School Hip-Hop és Divattánc Iskola műsora

December 18. (vasárnap) 16.30
Negyedik adventi gyertya meggyújtása a város adventi koszorúján.
Sztárvendég: Dobrády Ákos

Városházi Sajtószolgálat